Kórkép a BLM Amerikájából

Kórkép a BLM Amerikájából

Múlt héten ismét négerjárás volt a Kentucky államban található Louisville-ben, miután a csőcseléknek nem tetsző ítélet született Breonna Taylor ügyében. Gondolom, senkit sem lepek meg különösebben azzal a véleményemmel, hogy ez gyakran fog megtörténni hasonló esetekben egészen addig a pontig, amíg egyik vagy másik fél oldalára nem billen az a bizonyos mérleg. Mert, hogy így ebben a formában nem lehet összetartani egy országot – hosszútávon legalábbis – az egészen biztos.

A szivárványszínűre mázolt, progresszív világ hiába próbál magára erőltetett, negédes mosolyt varázsolni, a legtöbben mégis boldogtalanok benne. A normalitáspártiak azért, mert számukra minden ebben a posványban eltöltött perc felér egy örökkévalóságig tartó szenvedéssel, a "haladók" pedig azért, mert saját éhségük nyomja tövig a gázpedált a szakadék felé. Soha semmi nem elég jó, nem elég progresszív nekik, s pontosan ez az állandó kielégületlenség az, amibe egymást víz alá nyomva megfulladnak végül. Nem is hozhatnánk erre jobb példát, mint az épp aktuális Heti progresszió "rasszista buzinegyedét", ahol a "progresszív erők" már egymás ellen hadakoznak.

Breonna Taylor igazából olyan, mint George Floyd, csak nőben. Egy "szimpla" rendőrségi ügyből kifolyólag őt is "szentté" avatták, ahogy a drogos bűnöző Floydot, az eset pedig legalább akkora nemzetközi hátszelet kapott, mint a minneapolisi. Azóta Hamiltontól kezdve Halle Berry-ig mindenki felkarolta az ügyet, aki kicsit is gyűlöli a civilizációnkat. Ez is mutatja, hogy a 21. században talán nagyobb ereje van a csőcseléknek, mint valaha. Nem azokat az időket éljük már, amikor gond és következmények nélkül ízzé-porrá lehetne zúzni az ilyen tömegeket, a fosztogatók pedig saját alternatív világukban olyan ember fejére aggatnak koronát, akiére csak akarnak. Feltűnő azonban, hogy mindig marginalizált, alávaló embereket koronáznak meg, sosem a többet, a jobbat, az előremutatót keresik. A tömeg – megfelelő vezetők nélkül – már csak ilyen.

A BLM-terroristák, antifasiszták párhuzamos univerzumára az egyik legjobb példa, hogy fittyet hánynak a hivatalos szervek döntéseire, ha éppen nekik nem tetsző eredmény születik, és számukra teljesen legitim az is, hogy ezeken a tiltakozásokon rendőrökre lőjenek. Ez a tiltakozáshullám azért különösen nevetséges, mert a közvélemény nyomása alá helyezett szervek az esetek többségében így is nekik kedvező döntéseket hoznak. Így, ha valaki tiltakozhat a jelenlegi rendszer ellen (nem csak kormányokra gondolok, hanem magára a politikai-társadalmi berendezkedésre), az pontosan a civilizációnk magvának tekinthető fehér ember.

Hírdetés

Ha jobban belegondolunk, már az önmagában nevetséges, hogy ekkora feneket kell keríteni egy olyan ügynek, ahol a rendőrség teljesen szakszerűen járt el, megalapozott módon, drogot keresve mentek a házhoz, majd egy négerállat egyszerűen tüzet nyitott rájuk, mert éppen olyan kedve volt (egy rendőrt meg is sebesített, gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat ellene). Ráadásul a korábbiakkal ellentétben már ismeretes, hogy a rendőrök házkutatási paranccsal érkeztek, kopogtak az ajtón, majd, miután senki nem válaszolt, utána mentek be. Ezt még a jobboldalisággal egyáltalán nem vádolható Index is kénytelen volt elismerni. Már ebben a helyzetben érthetetlen, hogy Taylor barátja miért nyitott tüzet rájuk, hacsaknem valami rejtegetnivalója volt, vagy éppen nem a szimpla rendőrség elleni gyűlölet vezette. Mint ahogy az is érthetetlen, hogy az egyik nyomozó, Brett Hankison ellen miért emeltek vádat gondatlan veszélyeztetés miatt és miért rúgták ki az állásából (ez persze – ahogy a mellékelt ábra mutatja – egyáltalán nem volt elég az antifáknak, pedig bizonyára az ő kielégítésükre hozták a döntést).

Egyébként, hogy bonyolultabb legyen a dolog, az eredményeket kihirdető főállamügyész, David Cameron is fekete (tehát a részben négerekből álló csőcselék közvetlenül ellene is tiltakozik), ráadásul republikánus, a zsíros kártérítéseket kapó Taylor család ügyvédje pedig az a Ben Crump, aki George Floyd ügyében is eljár. Ezek után merje bárki is mondani, hogy nincsenek összefonódások politika és igazságszolgáltatás között.

Breonna Taylor, vagy éppen George Floyd esete mérföldkövei annak az egyre erősödő antifasiszta, baloldali, négerimádó lobbinak, ami szépen lassan teljesen körülfogja és megfojtja az Egyesült Államokat. Ne higgyük, hogy régebben nem voltak hasonló esetek, az ördög sosem alszik ugyebár. Ám amíg akár 40-50 évvel ezelőtt a fehér civilizáció képes volt térdre kényszeríteni és semlegesíteni ezt a lobbit, ma már ez ebben a formában lehetetlen. Túlságosan mélyen vagyunk már a pöcegödörben.

Az USA-ban hamarosan választásokat tartanak, amely hamarabb eldöntheti az állam további sorsát, mint ahogy azt gondolnánk. Noha Trump politikája inkább késlelteti az elkerülhetetlent, semmint megakadályozná, az Egyesült Államok voksolhat, hogy a gyorsabb vagy a lassabb összeomlást választja. Ha nem billennek pozitív irányba a dolgok a lehető leghamarabb, mindkettő igen fájdalmas lesz.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »