Kopaszi felhőkarcológia

Kopaszi felhőkarcológia

A főváros arculata közügy, mindannyiunk ügye. Tehát a felhőkarcolóé is az, hiába van magánkézben.

Nagyon régóta várunk rá. Mármint a felhőkarcolóra. Emlékeztek, polgártársak? Először közel száz esztendeje képzelődtünk a pesti metropolisz egekbe szökő, hatalmas épületeiről. A mai Belgrád rakpartra, eltüntetve a most is álló házsort, a húszas évek végén a 130 méteres Magyar Történelem tornyát álmodtuk meg, a Vörösmarty térre, a Gerbeaud helyére puritán, ám hatalmas, négytornyos iroda- és üzletházat vizionáltunk, az elbontandó, a Rákóczi út hömpölygését akadályozó Szent Rókus Kórház és a kápolna telkére 12 méteres árkáddal, 20 szoborral, 34 emelettel pedig vasbetonból egy igazi monstrumot. A negyvenes évek elején lebontottuk volna a Deák téri evangélikus templomot is, hogy oda harmincemeletes új városházát emeljünk. Soroljam még? Csupán egyet említek, mert nehéz lenne kihagyni a tabáni ódon házak helyére tervezett kis Manhattant. A Csáki Tamás építészettörténész tanulmányának segítségével most felidézett nagy álmokból nem lett semmi – szerencsénkre. Csupán egyetlen magasabb épület nőtt ki a földből a két háború között, nem messze a Keleti pályaudvartól: az OTI-palota 16 emeletes, akkoriban biztonságosnak tekintett bauxitbetonból felhúzott tornya, amelyet a hetvenes évek elején az építőanyag porladása miatt részben vissza kellett bontani.

Persze mit is tekinthetünk felhőkarcolónak, merülhet föl rögtön a jogos kérdés. Koós Miklós építész Kis magyar felhőkarcológiája pontos, a mi közép-európai viszonyaink közt is helytálló kategóriákkal dolgozik. A sort a 60 és 95 méter közötti „kis növésű felhőkarcolókkal”, szerényebb nevükön szólítva a toronyházakkal kezdi. Ami megugorja ezt a magasságot, az már ténylegesen is a high-rise building kategóriába tartozik.

Igazi felhőkarcolónk persze máig nincsen. A szocializmus szürke évtizedeiben hiába is vágyakoztunk rá, legfeljebb vidéki párttitkárok presztízsharcait követhettük nyomon, akik nemegyszer történelmi városrészek leborotválásával, szédítőnek hitt fejlődésünk igazolására, emeltek modern palotákat, húsz-huszonöt emeletes toronyházakat Szolnokon, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett vagy Veszprémben. (Az utóbbi városban ma is lakott, hervadozó „húszemeletes” – így nevezi a helyi köznyelv – mellé még másik kettőt terveztek, a belügyből a megye élére ejtőernyőző Pap János első titkárnak azokra viszont már nem futotta a büdzséből.) Ha vetünk egy pillantást Pestre is, csupán egyetlen, „éppen hogy” felhőkarcolót találhatunk a korból: a SOTE 1976-ban átadott, 89 méteres oktatási tömbjét a Nagyvárad téren. (A modern épületek közül máig ez a hazai magasságrekorder. A másodikat, a 84 méteres pécsi magasházat éppen most bontják.)

A rendszerváltozás után oly sokat beszéltek a felhőkarcolókról, hogy lassanként elhittük, idővel a Hungária körúton Dunától Dunáig különös harci védműként 30-40, netán 67-70 emeletes házak fognak sorakozni. Gyakran emlegették azt is, hogy az Árpád híd pesti hídfőjénél valóságos toronynegyed nő majd ki a földből. Bár a tervek rendre dugába dőltek, azt azért jó érzékkel sejtettük, hogy előbb-utóbb mégis felhúzza valaki az első igazi magyar felhőkarcolót. S láss csodát, a lehetőség hamar bizonyossággá vált. A Kopaszi-gát vidékén, a Dombóvári út végén a katariak támogatásával lassan kezdetét veszi a nagy opus megalkotása. Az egykori katari miniszterelnök, az egymást olykor megpuccsoló dúsgazdag uralkodóház tagja, Hamad bin Dzsásszim bin Dzsaber Al-Táni – mint a Figyelőben, Brückner Gergely cikkében olvasom: HBJ – adja a pénz majdnem felét. HBJ egyébként hazája legvagyonosabb embere, a földgázkitermelés megindításával Katar is jelentős részben neki köszönheti mesés fellendülését. Nagyban utazik. Ezek után persze nem lepődhetünk meg, amikor a Kopaszi Gát Kft.-t a portugáloktól megvásárló Garancsi István és Scheer Sándor – az előbbi nem mellesleg Magyarország nyolcadik legbefolyásosabb személye, ami nyilván nem független a huszonöt éve legszilárdabb kormányzattal gondosan ápolt jó viszonyától sem – az első pillanatban HBJ érthető kételyével találkozott: felhőkarcoló s hozzá kapcsolódó új negyed a Kopaszi-gáton? „Túl kicsi a projekt.”

Sikerült azonban túllendülni a problémán, s azóta Garancsiék hosszú távú, szoros kapcsolatra készülnek a mágnással, ennek csak az első s nem is feltétlenül a legfontosabb állomása található Dél-Budán. Ha a bizalom megmarad, folytatódik a tornyokat, új negyedeket termő együttműködés Varsóban és Prágában is. A hatalmas kölcsönök és a lekötött nyugati tőke miatt azonban – a Figyelő információja szerint – igencsak sietni kell az építkezés megkezdésével, sőt az első kapavágástól az ünnepélyes átadásig szinte napi pontossággal be kell tartani a kijelölt menetrendet, nehogy anyagilag rosszul járjanak a beruházók.

A sokáig titkolt tervekre minap Budapest első embere is rábólintott. Bár – mint megjegyezte Vitézy Dávid már-már rituálissá váló szóbeli elpáholása közben – nem rajong a túl magas házakért, de amit a papíron látott, meggyőzte.

Ő látta, mi nem. (Legföljebb az illusztrációnak szánt képeket.) S éppen ez jelenti az igazi gondot. A főváros arculata, annak megváltoztatása ugyanis közügy, mindannyiunk ügye. Tehát a felhőkarcolóé is az, hiába van magánkézben. Éppen ezért sem ártana tisztázni néhány kérdést. Például azt, mennyire illik bele majd a város szövetébe az új jövevény? Milyen lesz madártávlatból, akár Buda és Pest belső negyedeiből nézve vagy a Gellérthegyről letekintve? Tudom, hogy a befektetők nem szeretik az akadékoskodókat, ám nem lenne haszontalan bemutatni a fővárosiaknak, mire számíthatnak mégis. Hogy protestálni fognak? Könnyen lehet. Tán igazuk is lesz. Mindenesetre jobb s tisztességesebb megoldás, mint ha csupán a végeredménnyel szembesülhetnénk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »