Könnygáz: egyre közelebb jut a tömeg az elnöki palotához

Könnygáz: egyre közelebb jut a tömeg az elnöki palotához

A venezuelai rohamrendőrség könnygázzal oszlatta fel csütörtökön az elnöki palota közelében a rossz életkörülmények ellen tiltakozók csoportját, a választási bizottság pedig elhalasztotta az e napra tervezett döntését az államfő leváltásáról szóló népszavazási kezdeményezéshez összegyűjtött aláírások hitelességéről.

A rossz gazdasági helyzet, az alapvető élelmiszerhiány és a romló életkörülmények miatt elégedetlenkedők több száz fős csoportja valósággal megszállta az elnöki palotához vezető utakat, megközelítették az épületet, többen át is jutottak a védő kordonon. A rendőrök ekkor könnygázt vetettek be ellenük, a tüntetők egy része összecsapott a rendfenntartókkal.

A tüntetők gyakorlatilag a kormányzattal való – szerintük meddő – tárgyalások helyett az élelmiszerellátás javítását követelték, mivel az utóbbi időben szinte teljes hiányt szenved a lakosság olyan alapvető élelmiszerekben, mint a tej, tojás, liszt, baromfi- és marhahús.

Ezzel egy időben indiánok képviselőiből álló menet is végigvonult Caracas utcáin, de az Nicolás Maduro elnök támogatására szerveződött.

Egyre durvábbak a tiltakozások

Az ellenzéki erők ugyanakkor megpróbálják féken tartani a spontán tiltakozó akciókat, amelyek egyre durvább formát öltenek. A Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű jobboldali pártkoalíció hónapok óta azon fáradozik, hogy népszavazással elmozdítsa helyéről a Hugo Chávez 2013-as halála óta hivatalban lévő elnököt. Az ellenzék adatai szerint eddig csaknem kétmillió, a kezdeményezést támogató aláírást gyűjtöttek össze.

Május harmadikán már leadták a népszavazás kiírásához első körben szükséges aláírásokat a választási bizottságnál (CNE), sőt annak majdnem tízszeresét. Ezeket a bizottság megvizsgálja, majd következik a második szakasz, amelyben már a választópolgárok 20 százalékának, vagyis 3,8 millió embernek az érvényes támogató aláírására lesz szükség. Az első „adag” aláírásnak a hitelességéről e testületnek éppen csütörtökön kellett volna állást foglalnia, mégpedig a MUD képviselőivel tervezett gyűlés keretében. Az ellenzéki vezetők elfogadhatatlannak nevezték ennek a gyűlésnek az elhalasztását.

Rendkívüli állapot

A politikai harc ráadásul szigorú korlátok között folytatható csak, ugyanis május 20-án a legfelsőbb bíróság egyhangúlag jóváhagyta Nicolás Maduro elnök döntését a rendkívüli állapot kihirdetéséről. Ennek értelmében a hadsereg és a kormányzó szocialisták ellenőrzése alatt álló polgárőrség ügyel a közrend betartására, csak ők jogosultak élelmiszerosztásra, illetve -eladásra. A Maduróhoz közel álló legfelsőbb bíróságot az ellenzék régóta pártossággal vádolja.

A venezuelai belpolitikai válság békés rendezésére több latin-amerikai ország is erőfeszítéseket tesz. Így Argentína, Chile és Uruguay „sürgős politikai párbeszédre” szólította fel Venezuela kormányát és ellenzékét. Közvetítői tevékenységet ajánlott fel Juan Carlos Varela panamai elnök is, aki pénteken Havannába készül a karibi országok csúcstalálkozójára, és ott ismételten párbeszédre kívánja ösztönözni Madurót.

Venezuelában a mostani súlyos helyzet „politikai válsággal kezdődött, melyet gazdasági válság tetézett, s most humanitárius katasztrófa felé sodródik az ország” – mondta csütörtökön adott nyilatkozatában a panamai elnök.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »