Konferencia az öt éve elfogadott Alaptörvényről Ópusztaszeren

Az öt éve elfogadott Alaptörvény minden magyar alkotmánya, Magyarország pedig minden magyarnak az országa – hangoztatta Semjén Zsolt előadásában, A nemzeti összetartozás és felelősségviselés az alaptörvény tükrében címmel szombaton Ópusztaszeren tartott konferencián.

 

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke az Alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat záró programján kiemelte: az alkotmány és a hozzá kapcsolódó állampolgársági törvény megteremtette a lehetőséget a nemzet közjogi egyesítésére, ami az egyetlen lehetséges válasz Trianon tragédiájára.

 

Minden magyar, bárhol éljen a világban, akár az utódállamokban, akár a diaszpórában, teljes jogú állampolgár lehet, mert egy magyar nemzet van – jelentette ki a kormányfő helyettese.

 

Hogy a magyar nemzet fennmaradjon

 

Semjén Zsolt hangsúlyozta, a magyar állam értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradjon. Az alkotmány pedig nem pusztán az államszervezet megfogalmazása, hanem a nemzet politikai kifejezője.

 

Ópusztaszer, 2016. október 1. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke érkezik A nemzeti összetartozás és felelősségviselés az Alaptörvény tükrében című konferenciára Ópusztaszeren 2016. október 1-jén. MTI Fotó: Rosta Tibor

 

Menyhárt: Magyarként összetartozunk, éljünk a határ bármelyik oldalán

 

Magyarország kapcsolata a szomszédos országok vonatkozásában nemcsak közelségük, vagy az ott élő nagyszámú magyar közösségek miatt kiemelt jelentőségű.

 

A jelenlegi magyar határokon ugyanis nemcsak a magyar etnikai és nyelvterület terjed túl, hanem még ezt is jóval meghaladja az a magyar kulturális örökséget hordozó és annak integráns részét képező terület, amely ezernyi szállal kötődik a magyar történelemhez és kultúrához, és a magyar nemzeti identitás kialakulása, megőrzése és fejlődése, sőt a magyar államiság fenntartása szempontjából a múltban gyakran meghatározó szerepet is játszott

 

–  jelentette ki az MKP elnöke.

 

Menyhárt József szerint ezek a területek ma a szomszédos országok államterületének részét képezik, sőt van olyan szomszédos állam – Szlovákia, amelynek egész mai területe egykor Magyarország részét képezte, mai fővárosa pedig egykor a magyar állam fővárosa volt.

 

“Erről a szomszédos népekkel részben közös kulturális szellemi örökségről Magyarország és a magyar kisebbségi közösségek identitásvesztés nélkül nem mondhatnak le, mégha ezek színterei a magyar nyelvterületen kívül is fekszenek”

 

– fogalmazott a pártelnök.

 

Potápi: a diaszpóra Magyarország nagykövete a világban

 

A diaszpóra Magyarország nagykövete, képviselete a környező országokban és szerte a világban – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

 

Potápi Árpád János zárszavában kiemelte: a kormány felismerte, hogy a határon túli magyarság a nemzet része és megőrzendő érték, hiszen az ország reprezentatív képviselete a környező országokban és a világ távoli földrészein egyaránt.

 

A politikus szerint a nemzetpolitika a kabinet sikertevékenységei közé tartozott az elmúlt években. Ennek eredményeként mára sikerült kialakítani azt a keretrendszert, amire hosszú távon is lehet építkezni – mondta.

 

“Tesszük a dolgunkat, a határon túli magyarok képviselőivel folyamatosan egyeztetve, velük egyetértésben”

 

– fogalmazott.

 

MTI

 

Nyitókép: MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »