Komoly pálforduláson ment keresztül Bill Gates

A Microsoft alapítója és egykori vezérigazgatója – korábbi nyilatkozataival szembemenve – az emberiség Szent Gráljának nevezte a mesterséges intelligenciát egy szerdai konferencián.

Bill Gates eddig közismerten azok közé tartozott, akik kétkedve álltak a mesterséges intelligenciához, az mi-szkeptikus szemléletmódját többször több helyen is kifejtette a Microsoft alapítója. Ahogy tavaly januárban a BBC is beszámolt róla, Gates a Reddit közösségi oldalon egy kérdezz-felelek alkalmával kijelentette, azok táborát erősíti, akik aggódnak a szuperintelligencia miatt. Ahogy fogalmazott, eleinte a gépek rengeteg munkát elvégeznek majd az emberek helyett, ami lehet kedvező, ha jól kezeljük, de évtizedekkel később az intelligencia erősödése aggodalomra adhat majd okot. Akkor hozzátette, a kérdésben Elon Muskkal és Stephen Hawkinggal ért egyet, és nem érti, az embereket miért nem tölti el nyugtalanság az mi kapcsán.

Ahogy a BBC akkor emlékeztetett rá, Musk és Hawking azon az állásponton van, hogy a mesterséges intelligencia túlnőhet az emberi irányításon. Hawking egyenesen úgy fogalmazott, az mi-vel rendelkező gépek az emberi faj pusztulásának hírnökei lehetnek.

A Szent Grál

Bill Gates még tavaly márciusban is úgy fogalmazott a Recode technológiai portálnak adott interjújában, a kardinális kérdés, hogy miként lehet biztosítani a gépek emberi irányítás alatt tartását. A szerdai konferencián ugyanakkor – a Mashable médiaportál cikke szerint – váratlan lelkesedéssel nyilatkozott az mi-ről, egyenesen Szent Grálnak nevezte. „Az álom végre megérkezni látszik, minden ebbe az irányba vezetett” – fogalmazott, és hozzátette, az elmúlt öt évben többet fejlődött az emberiség, mint bármikor máskor a történelem folyamán.

És hogy minek köszönhető ez a hirtelen oldalváltás? Bill Gates felesége, Melinda – aki együtt irányítja a Gates-alapítványt a Microsoft egykori vezérigazgatójával – elárulta, férje mostanában falja a mesterséges intelligenciáról szóló könyveket, mely tényt a Windows atyja nem cáfolta.

Árnyalta a képet

Bill Gates persze nem volt teljesen következetlen, a szerdai Code Conference-en is megemlítette a kontroll biztosításának fontosságát, illetve felvetette a robotok munkaátvétele által keletkező emberierőforrás-többlet problematikáját, de az kétségtelen, hogy a korábbi, szkeptikus hangnemet felváltotta a lelkesedés. A potenciális jövőt pedig kifejezetten derűsnek vázolta fel a Microsoft alapítója, mely az emberi intelligenciát is meghaladó gépeknek lesz köszönhető.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »