Komoly megleptéseket tartogatott a hoki-vb a magyaroknak

Komoly megleptéseket tartogatott a hoki-vb a magyaroknak

Láthatatlan hostel, hidegrázós fehéroroszverés, tuningolt luxusautók és a Halhatatlan Ezred. Jöttünk, láttunk, visszamennénk Szentpétervárra. Akár hokizni is. Beszámoló a helyszínről!

Vasárnap este Kanada Finnország ellen aratott győzelmével véget ért az oroszországi jégkorong-világbajnokság. Válogatottunk hét év után volt újra tagja az elit csoportnak. Abban már az indulás előtt mindenki egyetértett, hogy tanulni megyünk Szentpétervárra, de ha pontot szerzünk vagy meccset nyerünk, az hosszú távon meghatározhatja hokinkat.

Diego Scandella (b) és Majoross Gergely (j) másodedzők magyaráznak a jégkorong-válogatott játékosainak csapat első edzésén a szentpétervári Ljubilejnij arénában 2016. május 6-án Fotó: Mudra László / MJSZ / MTI

Végül hetvenhét év után összejött a győzelem a jégkorong „királykategóriájában”, de ez nem ért bennmaradást. 2017-ben Kijevben próbálhatjuk meg kiharcolni megint a feljutást.

A magyar csapat hősies helytállását a helyszínen követtem végig. Rengeteg élmény ért a tizenkét nap alatt, órákat tudnék mesélni. Egy hét után kicsit letisztultak a dolgok. Tizenkét nap történései, élményei tizenkét pontban! Íme:

1) Előkészületek. Már a feledhetetlen krakkói éjszakán – mikor csapatunk feljutott az elitbe – eldöntöttük pár barátommal, hogy mi is követjük a csapatot Szentpétervárra. 2015 nyarán sikerült foglalni egy négyágyas szobát a Nyevszkij proszpekttel, az ottani Andrássy úttal párhuzamos utcában található hostelben. Október elejére a repülő-, idén január közepére pedig a meccsjegyeket is beszereztük.

A gondok akkor kezdődtek, amikor március idusán azt vettük észre, hogy a szállásunkat már egy másik név alatt találjuk a foglalási oldalon. Lázas telefonálgatásba kezdtünk, de mindegyik beszélgetés azzal zárult, hogy „mindent megoldunk”. Végül úgy vágtunk neki a kalandnak (sorra kaptuk a tanácsokat: „Vigyázzatok az orosz medvével!”, „Vigyázzatok az orosz vodkával!”, stb.), hogy lesz, ami lesz, maximum majd a híd alatt alszunk.

2) Odaút. A válogatott után egy nappal keltünk útra. Már a Liszt Ferenc repülőtéren feltűnt, hogy nem csak mi választottuk ezt az útvonalat. Rajtunk kívül egy kisgyermekes család, valamint egy anya és lánya igyekezett Münchenen keresztül Szentpétervárra. A bajor repülőtéren csatlakoztak hozzánk nyugdíjas német szurkolók, valamint egy kanadai mezbe öltözött pár – kiderült, hogy ők is németek…

3) A négyágyas szoba. A délutáni csúcsforgalomban érkeztünk a lefoglalt szálláshoz. Az épület sok mindennek kinézett, de hogy hostel is található benne, azt csak nagy jóindulattal lehetett feltételezni. Se felirat, se kapucsengő, se nyitott bejárati ajtó. Tíz perc keresgélés után összefutottunk egy fiatalemberrel, aki tört angolsággal elmondta, hogy „sok minden van a házban, de hostel az nincs.” Más választás nem lévén, felhívtuk a megadott telefonszámot. A vonal túlsó végén a hölgy annyit mondott, hogy „persze, várnak minket. Csak három utcával arrébb lesz a szállás.” Három utca, húsz perc gyaloglás – csak elcsoszogtunk. Végül egy lakóépület negyedik emeletén megkaptuk a minden igényt kielégítő négyágyas szobánkat.

4) A legfájóbb meccs. Nemcsak a csapat, a szurkolók is nagyon készültek a franciák elleni meccsre, hiszen az álmok beteljesüléséhez a gallokat meg kellett verni. Azonban ezen az estén nem tudtuk rákényszeríteni akaratunkat ellenfelünkre, nagy is lett a különbség. Sokan sokat vártak a meccstől, de keveset kaptak. Voltak fellángolásaink, de be kell vallanom: csalódottan tértem nyugovóra.

Vas János (alul) és a francia Nicolas Ritz az oroszországi jégkorong-világbajnokság B csoportjának harmadik fordulójában Szentpéterváron 2016. május 10-én Fotó: Anatolij Malcev / MTI / EPA

5) „A” mérkőzés. Tudtuk, hogy a beloruszok soraiban egy rakat KHL-es és egy pár NHL-es is szerepel, de mérkőzéseiket elnézve csapatként nem igazán voltak toppon. A csarnok felé menet szóba elegyedtem fehérorosz drukkerekkel, akik azt próbálták kiszedni belőlem, hogy mi lesz a végeredmény. Számszerűsíteni nem mertem, de azt elmondtam, hogy győzünk. Láttam rajtuk, hogy csak illendőségből nem nevetnek ki. A fantasztikus hatvan percről sokan írtak már, így mellőzném a részletes szakmai elemzést, de amikor felvonták a nemzeti lobogót az egyszerűen felülmúlhatatlan érzés. Aztán amikor a játékosok méltó megünneplése után elindulsz a szurkolói faluba, ahol minden szembejövő úton-útfélen gratulál a piros-fehér-zöldbe öltözött szurkolóknak…ráz a hideg még mindig.

6) Szurkolás. A magyar drukkereket és a vébén egyedülállóan lelkes buzdításukat szinte a világ minden táján megénekelték, nem véletlenül választották meg a válogatottat a „legszenvedélyesebb csapatnak”. A torna nagy részében ezer körül lehetett a helyszínen drukkoló fanatikusok száma. A helyiek úton-útfélen megállították honfitársainkat egy-egy közös fotó erejéig. Értékeltük, hogy mások értékelik teljesítményünket a lelátón, a mérkőzések után hosszú percekig a szektorban daloltunk, élveztük, hogy itt lehetünk. Érdekes módon talán a 0–3-as finn meccsen tette magát oda a legjobban a tábor, nyilván ehhez kellett az is, hogy az elképesztően gyors hokit játszó északiak ellen több mint harminchat percig döntetlen legyen az állás.

Magyar szurkolók az oroszországi jégkorong-világbajnokság B csoportjának első fordulójában játszott Magyarország–Szlovákia mérkőzésen Szentpéterváron 2016. május 7-én Fotó: Anatolij Malcev / MTI / EPA

Vas Mártonék a kanadai és a fehérorosz mérkőzés után kijöttek a csarnok melletti szurkolói faluba, mindkétszer nagyjából húsz percet töltöttek a színpadon. Volt gyorsértékelés, közös énekelés, illetve autogramosztás is. Biztos vagyok benne, hogy a magyar csapat teljesítményét megdobta a szurkolók hangereje.

7) A szurkolói falut közvetlenül a jégcsarnok mellett rendezték be. A színpadon hol zenekarok, hol énekesek szórakoztatták a nagyérdeműt. A két, tört angolsággal beszélő műsorvezető pedig meg-megénekeltette a jelenlévő drukkereket. Csak sört és különböző sült kolbászokat lehetett kapni, azt viszont aranyárban mérték a szervezők. Ennek ellenére senki sem maradt szomjas! Ebben a magyarok és a finnek vitték a prímet, ki is alakult – a már meglévőn túl – egyfajta kölcsönös tisztelet.

8) Szentpétervár. A várost észak Velencéjének is nevezik. Ami a magyar turista számára leginkább szembetűnő, hogy hatalmas sugárutak szelik keresztül-kasul. A tömeg miatt autóval, illetve gyalogosan is csak lassan lehet haladni. Feltűnő a luxusautók nagy száma, így aki ki akar tűnni, az fel is tuningolja járművét. És elég sokan ki akarnak tűnni.

Szentpétervári metrópompa Fotó: Olga Maltseva / Europress/AFP

A hatalmas távolságok miatt mindenhova metróval mentünk. Érdekes, hogy nagyon mélyen vannak az állomások. A föld alatt pedig hatalmas, csarnok méretű peronon lehet várakozni a metróra. A jegy kifejezetten olcsó: nagyjából 160 forintot kell fizetni az utazásért, viszont az állomások közti távolságok finoman fogalmazva sem rövidek. Az kifejezetten tetszett, hogy minden feliratozva van angolul is.

9) Május 9. – a győzelem napja. Annak különösen örültünk, hogy Oroszország nemzeti ünnepén nincs mérkőzésünk, mert így lehetőségünk lesz megnézni, hogyan ünneplik a helyiek a II. világháborús győzelmüket. Nemcsak mi gondoltuk így, hanem a több millió helyi is, így mire átverekedtük magunkat az áradaton az Ermitázs elé, már vége is volt a hivatalos résznek. Csak egy hömpölygő emberfolyamot láttunk.

A „Halhatatlan Ezrednek” nevezett felvonulást szinte az első sorból tudtuk követni. Úgy látszott, hogy a város apraja és nagyja kint van az utcákon. A nyitott Zsuk terepjárókon ülő veteránok mögött vonultak a helyiek, akik egy fényképet vittek magukkal, amely a háborúban harcoló rokonukat ábrázolta.

Este tízkor, félig világosban, tűzijátékkal vett búcsút a város az ünneptől. Nem volt rossz látvány, de az augusztus 20-i budapesti tűzijáték sokkal szebb.

10) Ermitázs. Ha már itt jártunk, természetesen ellátogatunk a világ egyik legjelentősebb gyűjteményével rendelkező múzeumba. A turistáknak ezt mindenképpen látniuk kell, mi is így voltunk ezzel. A „vakáció” közepén vettük célba az épületet. A jegyautomatánál tébláboltunk, próbáltunk belépőt venni, mire megjelent egy fiatal srác, aki elmondta, hogy tőle is tudunk szerezni. Így egy kis egyezkedés után „okosban” megoldottuk a jegyvásárlást, és féláron jutottunk be. Egy múzeumba, jegyüzértől vett tikettel, olcsóbban!

Az Ermitázs aulája Fotó: Hristo Rusev / Europress/AFP

11) Focijegyek. A túra szervezése közben felmerült, hogy ha már Szentpéterváron járunk, akkor – lehetőség szerint – csak kimegyünk egy Zenit-meccsre. Az USA elleni összecsapásunk közben megismertünk pár helyi fiatalt, akik elmondták, hogy 2200–5000 rubelért (9900–22 500 forint) már tudunk is jegyet venni. Ekkor azért vakartuk a fejünket… Azt tudtuk, hogy ennyiért biztosan nem fogunk kimenni egy orosz bajnokira. Elmentem a jegypénztárhoz, ahol elirányítottak a közelben lévő szállodába. A recepciós semmilyen Zenit-jegyekről nem tudott, de telefonált. Egy perc múlva megérkezett egy kigyúrt férfi, aki kihívott a bejárat elé. Mondtam, hogy három jegyre lenne szükségünk, és 1000 rubelig (4500 forint) tudunk elmenni. Erre jött a válasz, hogy ennyiért biztosan nem tud szerezni. Köszöntem a lehetőséget és elváltunk, de annyi „útbaigazítást” még kaptam, hogyha mégis szükségem van a szolgálataira, akkor nyugodtan keressem meg, de csak a keresztnevét mondjam be a recepción, Zenit-jegyekről ne legyen szó.

Végül nem jutottunk be a mérkőzésre. Mint utólag kiderült, az olcsó 800–1000 rubeles (3600–4500 forint) jegyeket a helyi B-közép tagjai vehetik meg.

12) Hazaút. Vakációnk méltó lezárása volt a visszaút. Metróztunk, buszoztunk Szentpéterváron, repültünk Frankfurtig, ahol a reptéren vonatoztunk kicsit, miközben szurkolói rigmusainkat, nótáinkat dúdolgattuk. Arra nagy tételben nem fogadtam volna, hogy első átvirrasztott repülőtéri éjszakámat Szentpéterváron fogom átélni, de ez is összejött.

A túra kezdettől sikerre volt ítélve, hiszen az elitben szerepeltünk. A srácok azonban gondoskodtak róla, hogy részesei lehessünk a történelmi győzelemnek a fehéroroszok ellen. Köszönöm, vagy ahogy a magyar szurkolók fejezték ki hálájukat a helyieknek: „Большое спасибо”!

2017-ben vár Kijev!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »