Kommunisták voltak-e azok az emberek, akik a magyar kommunizmus alatt részt vettek a hatalmi gépezetben vagy a Párt és más hivatalosan kommunista szervezetek tagjai voltak.
Alapvetően ha nincs választási lehetőség, akkor azt se lehet tudni, hogy ki őszinte. Egy egyideológiájú államban mindenki valamilyen mértékben kénytelen alkalmazkodni. Ez még ma is így van, ma nagyon kevesen merik pl. bevallni, hogy nem hívei a demokráciának, mert egyszerűen annyira bele van ivódva a közgondolkodásba, hogy a demokrácia jó dolog, hogy egyszerűen kockázatos nyíltan antidemokratának lenni. A legtöbb mai antidemokrata jellemzően valami olyasmit ad elő, hogy “én más fajta, igazi demokráciát akarok a mostani áldemokrácia helyett”. S ez még inkább így volt a kommunizmusban, amikor az egyetlen igaz eszme sokkal erősebb volt.
De a személyes ismerősök esetében lehet tudni az őszinte véleményt. Személyesen milyen őszinte viszonnyal találkoztam a kommunista párttagok között akkoriban, ez jellemzően a 80-as évek:
- egyes típus: “hiszek az eszmében” – 10 %,
- kettes típus: “csak belülről lehet reformokat elérni” – 5 %.
- hármas típus: “én egész más eszme híve vagyok, de csak a kommunista eszme engedélyezett” – 5 %,
- négyes típus: “ez csak egy fomalitás, semmi jelentősége” – aránya: 80 %, messze a legelterjedtebb.
Még hozzá kell tenni a teljesség egy nagyon ritka típust, a nem-párttag kommunistát. E sajátos kategória jellemzője: “nem lépek be a Pártba, mert ott csak opportunisták vannak, én meg igazi kommunista vagyok“. Szinte hihehetlen, de ismertem ilyet.
Azaz nagyjából 90 % nem volt soha kommunista, s még a maradék 10 %-ba is beleszámoltam a kommunistákat, akik nem értettek egyet a hivatalos eszmével. Lásd, a balos kommunistákat, akik balról kriizáltak, s az ellenkező verziót, a reformkommunistákat.
Olyan szinten általános volt a hitetlenség, hogy én kb. 14-15 éves koromig komolyan hittem, hogy mindenki csak kényszerből ismétli a hivatalos szólamokat, s ezeket senki se veszi komolyan. Aztán amikor először láttam igazi komcsit, nagyon meglepődtem.
Egyébként az egész egyáltalán nem volt morális kérdésként felfogva, szimpla kényszerként volt értelmezve.
A gond az, hogy egyre kevesebb embernbek van erről személyes tapasztalata, így fantasztikus mítoszok terjednek a korról.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
