„Kolduló” medvebocsok a Szent Anna-tónál

„Kolduló” medvebocsok a Szent Anna-tónál

A Szent Anna-tó partján is közel merészkednek az emberekhez a medvék: két bocs rendszeresen ott bóklászik a turisták körül, és élelmet keres, sőt az ételszagú csomagokat is megközelítik, és egyáltalán nem félnek a turistáktól – derült ki a román közszolgálati tévé által készített kisriportból.

maci_b(képünk illusztráció)

A vadállatok fényes nappal közelítik meg az embereket a festői szépségű, vulkanikus eredetű tó partján, akárcsak Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban több medvetámadás is történt. A Hargita megyei fürdővárosban múlt héten például a búvóhelyük közelében lévő ház udvarán téptek szét nyolc kecskét a nagyvadak. A Szent Anna-tó partján található padokra felmásznak, az ott fotózkodó turistákat néhány centire közelítik meg a két év körüli bocsok, amelyeket elhagyott az anyjuk, így élelmet keresve bolyonganak a környéken.

A tudósításban megszólalt Kerezsi László, a védett területet adminisztráló csíkkozmási Ecos Klub elnöke, aki arra hívta fel a látogatók figyelmét, hogy ne etessék a medvéket, hiszen vadállatokról lévén szó, teljesen kiszámíthatatlan, mikor támadnak. Mint Kerezsi kifejtette, már értesítette az illetékes hatóságokat, hogy szállítsák el a tó partjáról a két mackót, de még nem kapott választ, holott ahogy nőnek az állatok, annál valószínűbb, hogy rátámadnak az emberekre. „Mivel látszik, hogy még bocsok, a turisták nem félnek, közel engedik magukhoz, etetik őket” – fejtette ki a gondnok.

A Szent Anna-tavat és a Mohos-tőzeglápot magában foglaló, mintegy 80 hektáros természetvédelmi rezervátumban a Ştiri.tvr.ro szerint 11 felnőtt medve és 8 bocs él, Hargita megye erdeiben pedig mintegy 1300. Tavaly több mint 100 háztartásban okoztak kárt a nagyvadak. Bár a Székelyföldön az utóbbi időszakban megszaporodtak a medvetámadások, megoldás még nem körvonalazódott.

Amint arról beszámoltunk, a medveprobléma lehetséges megoldásának szánt zárt tusnádfürdői szeméttárolókat még nem helyezték ki az illetékesek. Míg korábban csak éjjel, a szeméttárolók környékén bukkantak fel a nagyvadak, ma már fényes nappal az egész fürdőváros területén látni a kukázó medvéket. A helyiek elmondása szerint két bocs gyakorlatilag beköltözött a városba, gyakran látják őket közterületeken, az utcán, a temetőben, sőt az iskola udvarán is megfordultak már.

A helyiek egyébként úgy vélik, a próbálkozás nem lesz sikeres, hiszen ha nem találnak élelmet a szeméttárolóknál, az eddiginél is gyakrabban fognak a házak körül szaglászni a medvék, és még több támadásra kell majd számítani. A lakosok zöme szerint a problémára nincs működőképes megoldás, a veszély csak akkor szűnne meg, ha kilőnék a medvéket. 


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »