Kokó: Két asztalra ültem a vérengzéstől

Kovács „Kokó” István is ott volt pénteken a „Klánok Éjszakája” elnevezésű pofi bokszgála mérlegelésén Dublinban. A rendezvényt alvilági leszámolás zavarta meg: rendőrnek álcázott fegyveresek lövöldözni kezdtek, a támadásban egy ember életét vesztette, ketten pedig megsérültek. Az egykori olimpiai bajnok ökölvívónak – aki a WBO supervisoraként vett részt a Regency Hotelben tartott mérlegelésen – nem esett baja. Kokó az M4 Sportnak elmondta, hogyan emlékszik az estére.

„A 200-250 ember, aki résztvevője volt a mérlegelésnek, az első lövések után pánikszerűen kirohant a teremből” – nyilatkozta Kovács István. – „Én magam nem láttam semmit, körülbelül 6-8 méterre, két asztalra ültem az eseményektől, háttal a lövéseknek.”

Hírdetés

A volt bokszoló úgy nyilatkozott, hogy amikor a lövéseket hallotta, a többiekhez hasonlóan kirohant a vészkijáraton az utcára. „Körülbelül 20-25 perccel később szállingóztunk vissza a hotelbe, addigra már a rendőrség és a mentők is ott voltak. Mindenkit kihallgattak, de kevés ember volt, aki látott is valamit, hiszen a lövöldözés az ajtó mellett történt, a szálloda recepciója és az egyik különterem közti folyosón.”

Kokó úgy tudja, hogy a meggyilkolt célszemély rokona annak a dublini könnyűsúlyú ökölvívónak, aki a gála főmérkőzésén lépett volna szorítóba. „Őket a dublini éjszakai életben elég komoly alvilági családként ismerik, állítólag a drogüzletben érdekeltek.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »