Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága

Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 

kokardak vn 013_b

Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.

Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.

Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.

12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.

Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.

14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.

Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.

Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.

Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.

Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.

A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.
Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.

Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »