Kocsis Zoltán újabb elismeréssel büszkélkedhet

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play bizottsága által megítélt kitüntetést Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke adta át a kétszeres Kossuth-díjas művésznek.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Kamuti Jenő a díj odaítélését azzal indokolta, hogy Kocsis Zoltánt példaképként lehet állítani a társadalom elé, nemcsak közösségépítő és karitatív tevékenysége miatt, hanem mert szerethető, tisztességes és becsületes ember. A díjban benne van Kocsis Zoltán egységre törekvése, a szolidaritása a zenekarral, és a véleménye melletti határozott kiállás is.

Kamuti felidézte Hemingway híres gondolatát, miszerint: „a sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Az elnök rámutatott: nemcsak a sportban, hanem a zenei világban is vannak olyanok, akik el akarják gáncsolni a másikat, de maga a zene boldogságot és örömet szerez, felszabadít, csak jót tud tenni. Hozzáfűzte: a becsületesség és a tisztesség hiánya napjainkban kitapintható, de a jó példánál, egy kiemelkedő tulajdonságokkal bíró embernél, mint amilyen Kocsis Zoltán, semmi és senki nem ér többet.

Az elnök kitért arra is, hogy a díj odaítélésénél szeretnék kinyitni a kaput a társadalom minden szegmense felé, mert az embereket jóra és szépre kell tanítani. Ezért az a cél, hogy a művészeti ágak képviselői is részesülhessenek a kitüntetésben. Korábban Miklósa Erika operaénekes és Rudolf Péter színművész is átvehette az elismerést.

Hunhír.info – Válasz.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »