Kocsi- helyett vonatúton robog már Ady Endre

Kocsi- helyett vonatúton robog már Ady Endre

Minimalista instrumentális zene, felkavaró nagyvárosi dark wave, az életmű egységét felmutató avantgarde black metal. Nagyon sokféle hangulatot kaphatunk, ha Kátai Tamás három idei lemezét végighallgatjuk.

Nem mondhatni, hogy dúskálnánk a külföldön is jegyzett, neves nemzetközi kiadó által szerződtetett metalzenészekben. Ha pedig összetettebb, művészibb előadók után kutatunk, még kisebb halmazhoz jutunk: a thrash metalos Ektomorf vagy épp a Báthory Zoltán által vitt amerikai Five Finger Death Punch azért kevéssé ez a kategória. A nemrég a SunnO)))-nal Budapesten járó Csihar Attila már idesorolható (van okunk is büszkélkedni vele), de említhetjük Kátai Tamást is: az általa vezetett Thy Catafalque (TC) lemezeit egy ideje a francia Season Of Mist hozza ki.

Az avantgarde metalos TC mögött álló Kátaival tavaly ősszel interjúztunk is a friss Sgúrr lemez kapcsán. Megtudhattuk többek közt, hogy sznobnak tartja magát, mert hétvégén reggelire tükörtojást süt, és közben barokknak kell szólnia, vagy hogy nem tud azonosulni a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan által bemutatott mintákkal. Verskötetet is jelentetett már meg Távolodó, távolodó címmel, fotói az albumborítóin is felbukkannak, zenéi pedig a legkülönfélébb műfajok stíluselemeit olvasztják egybe. Különösen igaz ez Kátai idei, igencsak termékeny évére: három nagylemezt is kihozott három különböző név alatt. Saját néven jegyzett albuma instrumentális chillzene, a friss Neolunar már wave-esebb, míg a Thy Catafalque friss kiadványa egyesíti magában a projekt korábbi irányait. Nézzük, mire számíthatunk.

Kátai Tamás – Slower Structures (2016)

 

Tizenegy évvel az Erika szobája után jelent meg az újabb saját néven kihozott lemez, a Slower Structures. A cím nem árul zsákbamacskát: valóban lassabb, finomabb szövésű, minimalista szerzemények ezek, a nagy, szenvedélyes kitörések kevéssé jellemzők rájuk. Más, mint az Erika szobája volt: a 2005-ös album dalai eklektikusabbak voltak, jobban behoztak ambientes, folkos elemeket is, míg itt a neoklasszikus dallamok, a zongorás merengések jellemzők inkább. Melankolikusságában volt felkavaró, nyugtalanító az Erika szobája, míg itt inkább az Amélie-zeneszerző Yann Tiersen dalai juthatnak eszünkbe.

A 2005-ös kiadvány dalait a ködös-esős magyar tájra kitekintve hallgattuk: kinn a megsárgult leveleket fújta a szél, a növekvő őszben is csak letűnt nyarak szépsége és önfeledtsége járt az eszünkben. A Slower Structures köde már Skóciáé (ahol Kátai is él nyolc éve), a melankólia pedig valóban melankólia marad, nem annyira mélyről jövő fájdalomból fakadóan, inkább csak a csendes megnyugvás jellegével. Az angol címek is egyértelműek: a reggeli közben hallott zene (Music for Breakfast) békés és lélekcsillapító, a reggeli eső szemerkélése közben is előtűnik a napfény az égen. Mennyire más ez a Raining This Morning, mint az Ázik az út volt több mint tíz éve! Elég csak megnézni az utóbbi klipjét: elsuhanó tájak, körös-körül senki, csak a menekülésszerű tovasiklás, és mindennek ellenére a remény, hogy visszatérhetnek a régi szépségek. „Ázik az út, hull a levél rég, / Gyönge rózsám, találkozunk még.”

Csendes elmélkedés jut a Slower Structuresre, távoliak már a múlt fájdalmai: letekint az ember a hídról egy nyugodt délután, látja a lassan hömpölygő folyamot, és közben mélázik, mennyire sokféle lehet egy ember az élete folyamán. A köd leszáll, az eső elered, de menedéket nem az üres buszmegálló nyújt, ahol valamikor az első szerelmet vártuk dobogó szívvel: a galériában épp egy remek kiállítás nyílt, majd van hová hazatérni, van miben lehiggadni.

Neolunar – Neolunar (2016)

 

A Neolunar friss projektje Kátainak, némiképp talán előzmény nélküli is: a Gire zenekar avantgárd összetettsége egyedi volt a magyar zenei színtéren, a Gort némiképp a black metal felé volt elkalandozás. A Neolunar wave-esebb irányt hoz: az elektronika itt nem párosul a black metal letaglózó erejével, jóval letisztultabb, befogadhatóbb is talán. Hogy mégis mennyire kátaisan hozza az űrszerű jelleget, a csillagok távoli varázsát, az persze már a Neolunar Architecture másfeledik perce után előjön, hogy aztán egy olyan Depeche Mode-os ének lepjen meg, amilyet tényleg nem szokhattunk meg az előadótól.

Dark wave és dzsessz elegyedik itt, az angol vidék nyugodtsága máris a múlté, ezúttal már a metrón ülünk Európa valamely nagyvárosában, hogy aztán az éjszakai fényekben meneküljünk a nyüzsgő tömegek elől. A hangulati utalások persze megint csak egyértelműek: akad szám A város / The City címmel vagy épp München–Hamburggal, ami már tényleg annyira synthwave-es, hogy a nyugtalan kezdet után azt várnánk, a Perturbator kezd lélekőrjítő döngölésbe.

Nagyon mai zene ez, frissen adja vissza a két évtizeddel ezelőtti wave-csapatok borongósságát: az Avenues sötét elektronikájának a legmélyéről köszön vissza az Erika szobájában is hallott zaklatottság, az, amit az ember nem tud levetkőzni magáról, járjon épp a sötét nagyvárosi pályaudvaron vagy a gyermekkori faluban a patakparton. Éjszakaibb zene ez jóval a Slower Structuresnél, lendületesebb, szívet fájdítóbb. Bár elsőre ez tűnhetett az idén Kátai legkülönösebb, legszokatlanabb produktumának, elég egy-két hallgatás, hogy az ember ráérezzen: mennyire szerves része is valójában az életműnek.

Thy Catafalque – Meta (2016)

 

Szeptember elejére pedig itt van egy év után a friss Thy Catafalque-produktum, a Meta. Bár a tavalyi Sgúrr négy év kihagyás után érkezett, Kátai most azt nyilatkozta: azzal elkészült végre, úgy érezte, nagy teher gördült le róla, könnyebben születtek az újabb anyagok. Így a Meta is, amely nem annyira a Sgúrr egyenes folytatása, mint a korábbiak összes jellegzetességének az egyesítése. Köztük a kilencvenes évek projektjeinek, a Darklightnak és a Towards Rusted Soilnak is, amelyeknek némiképp folytatása is a TC. Már-már hagyományszerű, hogy az albumnyitó Urania monumentális és súlyos legyen: ilyen volt a 2004-es Tűnő Idő Tárlaton is a ridegségében őrjítő Csillagkohó, a 2011-es Rengetegen a Fekete mezők, de még a melegebb hangulatot árasztó, 2009-es Róka Hasa Rádión is a Szervetlen és a Molekuláris gépezetek. Aztán utóbbihoz hasonlóan itt is énekesnős merengésre vált az Urania, de a feszültség bőven ott munkál ezúttal is a mélyben. Hogy aztán a következő Sirályról már tényleg a 2009-es lemez juthasson eszünkbe: álomszerű, gyönyörű szám ez, és végre megint itt van Tóth Ági a The Moon And The Nightspiritből, aki sokat hozzátett több korábbi TC-szám hangulatához is.

A Meta a magyar költészet remekeinek megidézését is folytatja: készült már keserves Radnóti-feldolgozás (Zápor) és felkavaró Ady-átirat (Héja-nász az avaron) is korábban, ezúttal pedig a Kocsi-út az éjszakában került terítékre, kivételesen parafrázis formájában. Nem kétséges: a Vonatút az éjszakában méltó módon idézi meg a költő egyszerűségében teljességre törő, letaglózó szövegét.

Az új TC-albumon már a jól ismert összetettséget kapjuk, kevéssé egy-egy hangulat jön át: black metal éppúgy akad, mint elektronikus, ambientes nyugtalanítás vagy épp egy olyan több mint húszperces monstre szerzemény, mint amilyen a Malmok járnak. Két dal lett itt egyesítve a szerző szerint, mi pedig a Malmokat nyugodtan odatehetjük a Molekuláris gépezetek és a Csillagkohó mellé: a három szám már kitesz egy nagylemezt, és mindegyik olyan, hogy napokig el lehet mélyedni bennük, annyi apró, felfedezésre váró részletet rejt.

Még csak ismerkedünk a Metával, amelynek remek borítóját a bolgár ikonfestő Agnessa Kessiakova készítette, de azt már leszögezhetjük, hogy az egy év után kihozott lemez nemhogy összecsapott munka nem lett, de az életmű egysége is nagyszerűen megjelenik benne.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »