Kő kövön nem marad Amerikában

Kő kövön nem marad Amerikában

Kifejezetten személyeskedő, durva hangvételű kampányra számíthatunk azok után, hogy egyre valószínűbb, a republikánus Donald Trumppal a demokrata párti Hillary Clinton fogja felvenni a versenyt az őszi amerikai elnökválasztáson. Szakértőket kérdeztünk arról, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Megszerezte a szükséges számú támogatót Hillary Clinton ahhoz, hogy a Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje lehessen – jelentette hétfőn az AP hírügynökség a saját összesítése alapján. Eszerint a volt külügyminiszter a vasárnapi Puerto Ricó-i előválasztáson aratott győzelmével, valamint az őt támogató szuperdelegátusok számának hirtelen megugrásával begyűjtötte azt a 2383 delegátusi támogatást, amely minimálisan szükséges ahhoz, hogy a demokraták nyári konvencióján megtegyék őt az Egyesült Államok első női elnökjelöltjévé.

Így az előzetes számításokkal ellentétben már a hat szövetségi államban kedden sorra kerülő, döntőnek tartott előválasztás előtt bebiztosította ezt az eredményt Bernie Sandersszel szemben. Mindennek eredményeként egyre valószínűbb, hogy az ősszel tartandó amerikai elnökválasztáson Hillary Clinton fog megmérkőzni Donald Trumppal, aki már május végén megszerezte az automatikus elnökjelöltséghez szükséges számú delegáltat.

Habár egy múlt héten közzétett közvélemény-kutatás szerint Clinton hosszú idő után átvette Trumppal szemben a vezetést országos szinten, a közelgő párbaj végeredményét nehéz megjósolni. Ezért politológusokat kérdeztünk arról, kinek nagyobbak az esélyei, hogy Amerika 45. elnöke legyen.

Kiélezett és kemény kampány lesz

Az elemzők egyetértenek abban, hogy Clintonnak áll a zászló, azonban Trump eddig képes volt minden előzetes prognózist felülírni – hívja fel a figyelmet Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, aki szerint a napvilágot látott esélylatolgatások alapján Trumpnak eddig sem szabadott volna eljutnia.

A választási matematika mindenesetre a volt first ladynek és külügyminiszternek kedvez, mivel a republikánus ingatlan- és médiamágnás az elmúlt időszakban számos szavazói csoportot megsértett, egyebek mellett a nőket, a bevándorlókat és a fogyatékkal élőket. Komoly fegyvertény lenne, ha Clintonnak sikerülne ezekre a szavazatokra lecsapnia. De az is a demokrata jelölt mellett szól, hogy több államban is vezet, az elnökválasztás márpedig ezen a szinten dől el Amerikában.

Hírdetés

Hillary Clinton egy kampányrendezvényen Long Beachen június 6-án Fotó: Jonathan Alcorn / Europress/AFP

A küzdelem mindazonáltal még távolról sem ért véget, ezért kiélezett, kemény és aszimmetrikus kampányra számíthatunk. Trump valószínűleg továbbra is grandiózus, a címlapokat domináló nyilatkozatokkal és kezdeményezésekkel áll majd elő, Clinton viszont várhatóan egy professzionálisabb, célzottabb, kifejezetten az ingadozókra fókuszáló koncepció mentén halad majd. Tóth szerint a mostani ütközet újdonságát tehát Trump hozhatja azzal, hogy a konkrét szavazói csoportok megcélzása helyett inkább az országos nyilvánosság dominálására törekszik majd.

Egyszavas kampány következik

Hasonlóan látja a választási esélyeket Bretter Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem politikatudományi és nemzetközi tanulmányok tanszékének oktatója is. Ő az amerikaiak józanságára apellálva várja a demokraták győzelmét, úgy véli, a radikalizálódás helyett végeredményben inkább a normalitást és a középúton haladást fogják előnyben részesíteni a választók. Emellett valószínű, hogy Hillary Clinton sok elemet át fog emelni Bernie Sanders kampányából, vagyis balra fog húzódni. Trumpnak könnyebb lesz a dolga, neki elegendő Obamát szidnia, és a kormányzat impotenciáját felmutatnia, amivel szemben változást ígérhet. Végül azonban „kétszer egy szó” kerül majd szembe egymással, azaz rém egyszerű üzeneteket fognak kikristályosítani a jelöltek. Ez a republikánus médiasztárnál Amerika dicsősége lesz, Clinton asszonynál azonban még nem ennyire egyértelmű a helyzet.

Kiteregetett szennyesek, csontvázakkal teli szekrények

Az előrejelzések ugyan Clintont és Trumpot hozzák ki befutóként, történhetnek még „érdekes” dolgok a jelölőgyűléseken – vetette fel portálunknak Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa. Könnyen előfordulhat például, hogy Trumpot megpuccsolja az őt sem lenyelni, sem kiköpni nem tudó pártelit. Ha azonban mégis Clinton–Trump-párbaj lesz, akkor a szakértő az előbbi győzelmét valószínűsíti. Kiemelte: az amerikai kampányok jóval személyeskedőbbek az európaiaknál, nagyon sok botrányelem bukkan fel, és egész máshogy viszonyulnak a magánéleti kihágásokhoz. Trump ráadásul ezen a téren is más minőséget képvisel, mint eddig bármelyik ottani politikus, tehát komoly verbális vérfürdőre számíthatunk.

Lakatos szerint azonban meg kell különböztetni az elnökjelöltek tevékenységét a lobbicsoportokétól, amelyek szabadon kampányolhatnak a nekik szimpatikus aspiránsok mellett. Így általában nem is a főszereplők szokták a legkíméletlenebb dolgokat felhozni, hanem a (látszólag) független szervezetek.

Így Lakatos Júlia is egyetért azzal, hogy a mostani megméretés igazodni fog a XXI. századi, közösségi média által dominált, szenzációhajhász kampányokhoz. „Korábban is tettek felelőtlen és betarthatatlan ígéreteket, ezt most kicsit a négyzetre emelték, de ettől függetlenül a politikai rendszer nem változik meg” – tette hozzá a szakember.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »