Kizárták a frakcióból – Novák Előd visszaadja a mandátumát

Titkos szavazáson a jobbikos országgyűlési képviselők háromnegyede úgy döntött, hogy kizárja a frakcióból Novák Elődöt – ezt Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője jelentette be. Kiderült, a korábban megvétózott alelnök visszaadja a mandátumát, ha erre felszólítja a párt elnöksége. 

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője rendkívüli sajtótájékoztatót tartott hétfőn délután a Parlamentben. Bejelentette, hogy a párt országgyűlési képviselőcsoportja a mai ülésén egy bizalmi szavazáson úgy határozott, hogy kizárja a frakcióból Novák Elődöt. 
 
A bizalmi szavazásról elmondta, hogy azt Vona Gábor kezdeményezte, és a titkos szavazáson végül 18 igennel, 4 nemmel és 2 tartózkodással döntöttek a képviselők arról, hogy kizárják a korábban megvétózott alelnököt a frakcióból. 

“Ez háromnegyedes többség, bár
egyszerű többség is elegendő lett volna.”

Mirkóczki elmondta, ugyan Novák nem értett egyet a döntéssel, de méltósággal fogadta, és megerősítette korábbi nyilatkozatát, hogy amennyiben az elnökség visszhívja a mandátumából, akkor azt visszaadja.

“Minderre azért volt szükség, mert a kongresszus előtti hetekben Novák Előd olyan szándéknyilatkozatot írt, amely alapjaiban rengette meg a bizalmat. Ezt egy bizalmi szavazással kellett kezelni”

– indokolta a döntés a pártszóvivő. Hozzátette, nem hirtelen döntés született, komoly oka volt Vona Gábornak, hogy így döntsön, és a bizalmi válság nem is adott számára más lehetőséget, amelynek jogosságát visszaigazolta a titkos szavazás eredménye. 
 
Novák Előd a sajtótájékoztató előtt néhány perccel egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy esküjéhez híven visszaadja a mandátumát, ha az elnökség visszahívja őt. 
 
Arra a kérdésre, hogy kizárják-e a pártból is, Mirkóczki elmondta, hogy erről az Etikai Bizottságnak kellene döntenie, de tudomása szerint nem zajlik Novák Előd ellen etikai eljárás.
 
Kérdésre elmondta, hogy Dúró Dóra helyzete emberileg nagyon nehéz, de nem tud arról, hogy Novák Előd felesége hogyan fog dönteni ezután.
 
Mirkóczki arról sem tudott tájékoztatást adni, hogy amennyiben visszahívja az elnökség, és Novák visszaadja a mandátumát, akkor ki kerül a parlamentbe helyette. 
 
Újságírói kérdésre Mirkóczki elmondta azt is, hogy mással szemben nem alakult ki bizalmi válság, így nem várható újabb jobbikos képviselő kizárása. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »