Kívülálló mexikóiak az Egyesült Államokban

Az idei amerikai elnökjelöltségi versenyben Donald Trump célkeresztjében kétségtelenül az ország legnagyobb kisebbségét alkotó mexikói lakosság állt. Talán részben ennek köszönhetően az Egyesült Államokban élő latinók jelene és jövője érdekfeszítőbb téma, mint valaha. A jelöltségi kampányok során számos tüntetés zajlott a mexikói bevándorlók helyzete kapcsán, ám ezek aligha árnyalják a képet arról, hogy mi történik a hétköznapokban. Olyankor, amikor a politika szelleme kevésbé hatja át az emberek tetteit és gondolatait.

Egy átlagos hétköznap reggelen egy Chicago közeli kisváros főutcáján először semmi szokatlan nem tűnik fel. Mindenki munkába igyekszik, a boltok ablakain felvillan a „nyitva” felirat, a helyi közterület-fenntartók pedig épp megkezdik az utcák takarítását. Aztán útbaigazításra szorulva megállítom az egyetlen velem szembejövő járókelőt, s ekkor ér a hideg zuhany. Kérdésemre sajnos csak spanyolul kapok választ. Szerény nyelvtudásom birtokában a férfi szavaiból annyit sikerül leszűrnöm, hogy nem beszél angolul, és fogalma sincs, hogy merre találom, amit keresek, ő ugyanis csak egy turista Kaliforniából. Így már mindent érteni vélek: pechemre épp egy mexikóiba botlottam bele, aki egy olyan államból érkezett West Chicagóba, ahol szinte második hivatalos nyelvként kezelik az anyanyelvét. Ám ebben a pillanatban felocsúdok a hétórás időeltolódás okozta fáradtságból, s elkezdem tüzetesebben szemügyre venni a környéket.

Az Egyesült Államokra szinte kizárólag az utcát szegélyező nemzeti lobogók sokasága emlékeztet. Az utcai kirakatok reklámjai egytől egyig spanyolul íródtak, az éttermek feliratai pedig mind-mind a mexikói gasztronómia remekeire hívják fel a figyelmet. A legközelebbi szupermarketbe belépve mexikói importáruk tömkelege sorjázik a polcokon, a dolgozók pedig többnyire mexikói hentesek, árufeltöltők és pénztárosok. Meglepő a Chicagótól mintegy hatvan kilométerre fekvő West Chicagóban látni, hogy a mexikói hatás nem a kisváros külső peremén érződik a leginkább, hanem éppen a központjában. A főutcáról letérve néhány perces gyaloglás után jobbára ugyanis ízig-vérig amerikaiak élnek. Kerítés nélküli házaik elmaradhatatlan kelléke az amerikai zászló, amely nemzeti ünneptől függetlenül télen-nyáron kint lengedez, egyik-másik ház udvarán pedig kis tábla jelzi, hogy a ház lakói kit várnak Amerika következő elnökének.

Vegyes vendégsereg

Bár a mexikói hatás kétségtelenül uralja a város központját, West Chicago amerikai és latin lakossága szemmel láthatóan kényelmesen megfér egymás mellett. Az egyik étterembe belépve vegyesnek mondható a vendégsereg. Itt elegyedek szóba Pattyvel, aki éppen néhány tacót rendel magának és gyerekeinek. Mint mondja, rendszeresen járnak ide enni, de sosincs különösebb rossz érzése, amikor átlépi a küszöböt. – Részben éppen a sokszínűsége miatt vagyok büszke a hazámra. Tény, hogy jobban örülnék, ha az itt megtelepedett mexikóiak kicsit nagyobb hajlandóságot mutatnának az alkalmazkodásra, de többségében megdolgoznak azért, amijük van, munkájukkal pedig ők is ezt az országot építik – vélekedik lapunknak a kétgyerekes anya, majd fizetés után spanyolul elköszönve távozik az étteremből.

Andresszel, a negyven év körüli szerelővel már néhány várossal odébb, Naperville-ben sikerül szóba elegyednem. Andres tizenhárom éve érkezett Mexikóból, s kissé úgy tűnik, kényelmetlennek érzi, hogy angolul kell társalognia velem. Mint meséli, a jobb megélhetés érdekében hagyta el a szülővárosát. Aligha kerülhetem el a témát, vajon mit gondol az ország egyik várható új elnökéről, Donald Trumpról. – Ő csak gyűlöletkeltésre használ minket, de nem hiszem, hogy valaha is fel merne lépni ellenünk. Nem vagyok állampolgár, de biztosan nem szavaznék rá – adja a nem túl meglepő választ.

Semmi nem egyértelmű

A mexikóiak részéről a republikánus elnökjelölttel kapcsolatos vélekedések ugyanakkor korántsem olyan egyértelműek, mint hinnénk. Sergio egy gyorsétterem alkalmazottjaként dolgozik napközben, éjszakáit pedig regényírással tölti. A harmincas éveiben járó férfi időszakosan jár át Mexikóból dolgozni, de számára segítséget jelent, hogy nagynénje már két évtizede mexikói–amerikai kettős állampolgár. Sergio azt meséli a rokonról, hogy Amerika következő elnökének legszívesebben nem mást, mint Donald Trumpot választaná. A paradoxont végül nem sikerül kifejtenie, hiszen még ő maga sem kapott a döntés okára egyértelmű választ, ám a próbálkozást végül saját gondolataival zárja. – Trumpot nagyszerű előadónak tartom. Olyannyira tud hatni az emberekre, hogy még azt is maga mellé tudja állítani, aki ellen fellép – véli.

Illinois egyébként az Egyesült Államokban a harmadik leginkább mexikóiak lakta állam, s mindebben csak a közismerten ellatinosodott Texas és Kalifornia előzi meg. A Migration Policy Institute adatai szerint a szelek városaként emlegetett Chicago ráadásul két éve a második helyen állt a mexikói lakosság arányát tekintve, megelőzve ezzel a Texas állambeli Dallast és Houstont is. S hogy mégis miért vált népszerűvé a mexikóiak körében a Michigan-tó partján fekvő állam? Nos, erre egy fiatal egyetemista, Maria Pilar családjának története adhat részben választ. A lány nagyszülei még a múlt század elején érkeztek Mexikóból, s délnyugaton lépték át a határt. Mint mondja, az akkorra már jól kiépített vasútvonalnak köszönhetően közvetlenül el lehetett jutni Chicagóig, így ahogy a többség, nagyszülei is ezt a várost vették célba. Mivel Chicago az 1900-as évek elején már a legdinamikusabban fejlődő városok közé tartozott, a képzetlenek is könnyedén találhattak munkát a gyárakban és különféle ipari létesítményekben. – A nagyszüleim sohasem tanultak meg igazán angolul, és sosem érezték magukat amerikainak. Én viszont már elsősorban annak vallom magam. Talán ami a családommal történt, esettanulmánya annak, hogy miért nevezzük Amerikát óriási olvasztótégelynek. A bevándorlási folyamat sohasem áll meg, s mindig lesznek olyanok, akik kívülállók maradnak – zárja gondolatait a diák, majd felkapja a telefonját, és spanyolul lefolytat egy néhány perces beszélgetést.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »