Kivonulnak az oroszok Szíriából, offenzívát indít az al-Nuszra Front

Kivonulnak az oroszok Szíriából, offenzívát indít az al-Nuszra Front

Az orosz katonai repülőgépek első köteléke elhagyta Szíriát a Moszkva által bejelentett részleges csapatkivonás keretében – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium, a tárca helyettes vezetője ugyanakkor jelezte, hogy az orosz légierő folytatja csapásait az Iszlám Állam (IÁ) és más terrorszervezetek ellen.

A Hmejmimből feszállt első kötelék egy Tu-154-es vezérgépből és SzU-34-es bombázókból állt. A többi repülő is hasonló formációkban fog távozni, élükön Tu-154-es vagy Il-76-os csapat- illetve hadfelszerelést szállító gépekkel. Oroszország határát átlépve a repülőgépek önállóan térnek majd vissza állandó támaszpontjaikra.
 
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendelte el, hogy keddtől kezdjék meg a Szíriában harcoló orosz katonai egységek fő részének kivonását. A művelet, melynek ütemezését nem hozták nyilvánosságra, nem érinti a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázist és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény tevékenységét.
 
Putyin szerint az öt és fél hónapja megkezdett orosz katonai beavatkozás összességében teljesítette a kitűzött célokat, és a hátramaradó erők feladata a tűzszünet betartásának ellenőrzése lesz. Az orosz elnök egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.
 
Döntéséről Vlagyimir Putyin moszkvai közlés szerint Bassár el-Aszad szíriai elnökkel “koordinált”, és arról Barack Obama amerikai elnököt is tájékoztatta.
 
Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének keddi moszkvai bejelentése szerint az orosz elnök, mint az orosz fegyveres erők főparancsnoka önállóan döntött a csapatkivonásról, arról más államok vezetőivel nem konzultált. Peszkov cáfolta, hogy az elhatározás hátterében Aszaddal szembeni elégedetlenség állna, és hogy ezáltal Moszkva nyomást próbálna gyakorolni Damaszkuszra.
 
A szóvivő bonyolult folyamatnak nevezte a szíriai tűzszünet orosz és amerikai katonák által elvégzett ellenőrzését. Szavai szerint a Kreml most a legfőbb feladatot a szíriai konfliktus Genfben elkezdődött békés rendezésének maximális támogatásában látja.
 
Peszkov kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy elképzelhető-e az orosz katonai műveletek felújítása Szíriában.
 
Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes a hmejmimi bázison a részleges csapatkivonás alkalmából megtartott ünnepségen kijelentette, hogy az orosz légierő folytatja csapásait az Iszlám Állam (IÁ) és más terrorszervezetek ellen. Az eseményen állami kitűntetést kaptak a szíriai műveletekben érdemeket szerzett orosz katonák.
 
A szíriai hadműveletek során az orosz pilóták több mint 9 ezer bevetésen vettek részt, amelyeknek köszönhetően a RIA Novosztyi hírügynökség szerint sikerült elvágni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fő fegyver- és lőszer-utánpótlási útvonalait, valamint a fegyveresek Törökországba irányuló olajszállítmányainak útját. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden arról számolt be, hogy a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával mintegy négyszáz települést, 10 ezer négyzetkilométernyi területet “szabadítottak fel”.
 
Sojgu szerint a légicsapásokkal több mint 2 ezer, Oroszországból érkezett militánst öltek meg.
 
A szíriai orosz kontingens létszámáról, a csapatkivonás útvonaláról és az orosz erők által elszenvedett veszteségekről nem hangzott el hivatalos tájékoztatás. Az orosz katonai erők Aszad elnök felkérése alapján 2015. szeptember 30-án avatkoztak be a harcokba az arab ország területén, Szíriában 2016. február 27. óta fegyvernyugvás lépett életbe, amelyről Oroszország és az Egyesült Államok állapodott meg. A tűzszünet az IÁ-ra az an-Nuszra Frontra és több más, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által terrorszervezetnek minősített csoportra nem terjed ki.
Ellenzék: az összes külföldi erő vonuljon ki
A Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) nemcsak az orosz, hanem az összes külföldi fegyveres erő Szíriából történő kivonását követeli – közölte Szalim al-Muszlat, a szíriai konfliktus politikai rendezését célzó genfi béketárgyalásokon részt vevő HNC szóvivője kedden. 
 
“Fontos számunkra nemcsak az orosz erők, hanem az összes külföldi erő kivonása” – mondta a szóvivő. Hozzátette, a HNC azt akarja, hogy véget vessenek a terrorizmusnak. 
 
Al-Muszlat elmondta azt is: szeretnék a kapcsolatot felvenni Moszkvával az Egyesült Államokon vagy az Európai Unión keresztül, hogy tájékozódjanak az orosz álláspontról. Megjegyezte, hogy Moszkva a HNC-t nem tájékoztatta az orosz erők kivonásáról.
 
A HNC egyik tagja elmondta az EFE spanyol hírügynökségnek, hogy kedden tizenkét pontos javaslatot nyújtanak át Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai megbízottjának. 
 
A dokumentumban a megvitatandó témák között humanitárius kérdések is szerepelnek, bár a politikai kérdések élveznek elsőbbséget. Külön hangsúlyt fektetnek egy olyan átmeneti kormányzó testület gyors megalakítására, amely teljes végrehajtó hatalommal rendelkezne. 
 
A forrás nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ebben a testületben helyet foglaljanak a mostani szíriai kormány tagjai is, feltéve, hogy nem Aszad elnökről vagy olyan személyekről van szó, akik – mint fogalmazott – részt vettek a szíriai nép elleni bűncselekményekben.
 
Eközben Alekszej Borodavkin, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek oroszországi állandó képviselője Genfben közölte, hogy a közeljövőben várják a hmejmimi orosz légi támaszponton megalakult szíriai ellenzéki csoport érkezését Genfbe. Borodavkin korábban elmondta, hogy Staffan de Mistura üdvözölte az újabb mérsékelt ellenzéki frakció létrejöttét, és ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják a meghívásuk kérdését.
Máris offenzívát indít az an-Nuszra Front

Offenzívát indít az an-Nuszra Front Szíriában ott, ahol Oroszország és a szíriai rezsim kivonja erőit – mondta kedden az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító szélsőséges szervezet egyik parancsnoka az AFP hírügynökségnek. 
 
“Világos, hogy az oroszok vereséget szenvedtek, és a következő 48 órában az an-Nuszra Front offenzívát indít Szíriában” – mondta, hozzátéve, hogy “az oroszok azért vonták ki erőiket, mert támogatták a rezsimet, amely viszont képtelennek bizonyult az elfoglalt területek megtartására”. 
 
A tavaly szeptember 30-án kezdődött orosz légi hadműveletek következtében sok területet elveszített az an-Nuszra és más iszlamista csoport a nyugat-szíriai Latakia és a szomszédos Aleppó tartományban. 
 
Az iszlamista szervezet nyilatkozó parancsnoka emlékeztetett, hogy az an-Nuszrára nem vonatkozik az orosz-amerikai megállapodáson nyugvó tűzszünet.  

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »