Kivonul hazánkból a dohánygyártó

Kivonul hazánkból a dohánygyártó

Munka nélkül marad a nyíregyházi dohányfeldolgozó alkalmazottainak többsége, ugyanis a Universal Leaf Tobacco Európa más országában dolgozza majd fel a magyar dohányt. A termelőknek nem kell aggódniuk, a cég magyarországi érdekeltsége továbbra is megvásárolja tőlük az alapanyagot.

Elbocsátja dolgozóinak többségét a nyíregyházi dohányfeldolgozó, a Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Zrt., mivel a továbbiakban más országokban fogják erjeszteni, szakkifejezéssel élve fermentálni a hazánkban termelt dohányt – mondta lapunknak Bittner Imre, a részvénytársaság vezérigazgatója. A vállalatnak 52 állandó munkatársa van, továbbá 150 szezonális dolgozót foglalkoztat. Bittner azt is közölte, hogy az egyeztetéseket a jövő héten kezdik meg az üzemi tanáccsal, ezeket követően tájékoztatják majd a döntésről az érintetteket és a munkaügyi központot.

Az átszervezést Bittner Imre európai és magyarországi piaci okokkal indokolta. Megemlítette, hogy próbáltak segítséget kérni a kormánytól a tevékenység folytatásához, de nem jutottak semmilyen eredményre, miközben az elmúlt két-három évben folyamatosan nőttek az eladatlan készleteik. A cégvezető idén februárban egy termelőknek szervezett nyíregyházi fórumon még úgy fogalmazott, hogy ha jövőre tovább romlik a helyzet, az ULT Zrt. egész biztosan nem köt termelési szerződéseket a Burley dohányfajtára. Mivel a kistermelők jelentős része foglalkozik ezzel a fajtával, őket igen súlyosan érintette volna a cég ezen döntése.

A vezérigazgató most lapunknak azt mondta, hogy mégsem hagy fel a cég a dohány felvásárlásával, a Nyírségi Dohánytermelői Csoporttal (Nyidoter) továbbra is kapcsolatban maradnak, de az elsődleges feldolgozást máshol végzik majd. – A tulajdonosnak Lengyelországban és Olaszországban van még üzeme Európában – tette hozzá.

Csökkent a termőterület

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke nem döbbent meg az ULT döntésén, mert egy ideje már tudni lehetett arról, hogy a cégnek gondjai vannak. Az elnök úgy tudja, hogy az ULT folytatja Magyarországon a termeltetést, az elsődleges feldolgozás azonban az olaszországi fermentálóba, Peruggiába kerül, de – mint lapunknak elmondta – az ügyben nem egyeztetett még az ULT Zrt. vezetésével. Kifejtette: Magyarországon jelenleg jó, ha 15 ezer ember foglalkozik még dohánytermesztéssel, főként a kelet-magyarországi térségben. A termőterület tavaly is jelentősen csökkent, jelenleg 3370 hektárra tehető, vagyis ennyi területre kötöttek termeltetési szerződést a vállalatok a termelőkkel. Ebből 2200 hektár körüli az ULT által érintett terület, míg 1100 hektár esetében a szolnoki fermentálót üzemeltető Dofer Dohányfermentáló Zrt. a felvásárló.

Magyarországon ugyanis több évtizede két fermentáló működik. A nyíregyházi üzemet működtető cég a privatizáció során a világ legnagyobb cigarettaalapanyag-feldolgozó társasága, a 35 országban csaknem 35 ezer embert foglalkoztató amerikai Universal Leaf Tobacco tulajdonába került, a szolnoki üzem viszont magyar tulajdonosoké. A nyíregyházi üzem leállása után tehát már csak egy működő erjesztő marad Magyarországon, mégpedig a szolnoki, amelynek működtetője, az említett Dofer Zrt. a Continental Dohányipari Csoporthoz tartozik.

Lázár „jó ismerőse”

A családi tulajdonban lévő cégbirodalom tulajdonos-elnöke – becsült 7,2 milliárd forintnyi vagyonával – az ország 98. leggazdagabb emberének tartott Sánta János, Lázár János kancelláriaminiszter „jó ismerőse”. 2013-ban Sánta 3,8 milliárdnyi vagyonával még csak a 140. leggazdagabb magyar volt. Azóta több üzlete is virágzásnak indult. Nemrég az áramtermelésbe is belefogott, korábban pedig a trafiküzlettel járt nagyon jól, miután az egyik nagy nyertese lett a dohánykoncessziók újraosztásának is a kis- és nagykereskedelmi szektorban. Cégcsoportjának másik tagja, a Tabán Trafik Zrt. ugyanis a tavaly novemberben indult dohánykereskedelmi és -ellátási feladatok végzésére alapított és a koncessziót húsz évre elnyert Országos Dohányboltellátó Kft. egyik tagja. Sánta János pedig Orbán Viktor miniszterelnök sajtóbeli befektetéseket ösztönző biztatása után tulajdonrészt vásárolt a kormányszócsőnek tartott Magyar Idők című napilap kiadójába is. A lapunk által megkérdezett piaci szakértők szerint fentiek tükrében elgondolkodtató, hogy miért maradt el a magyar munkahelyeket is védő kormányzati segítség Sánta egyetlen dohányipari konkurensének esetében.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »