Kivárnak a Palóc Nagyker dolgozói

Kivárnak a Palóc Nagyker dolgozói

Patthelyzetben vannak a csődöt jelentett Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói, nem tudják, hogy felmondjanak, vagy várják meg az új tulajdonost. Van olyan boltos, aki elkezdte hazahordani a maradék árut. A hálózat drámája évek óta tart, egy tékozló lányról szól a salgótarjáni mese.

Valaki mondja már végre, mi a jó megoldás! Mondjunk fel, vegyünk ki szabadságot, várjunk a csodára? – kérdezték tegnap a múlt pénteken csődöt jelentő nógrádi Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói a számukra szervezett jogi fórumon.

Több százan jelentek meg a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) irodájában Salgótarjánban, sokan a folyosón rekedtek. Mint megírtuk, a kft. a szeptember 10-én aktuális fizetésüket nem küldte el a dolgozóknak, a CBA azóta felmondta a céggel a franchise-szerződést, hétfő óta bezárt mind a közel száz bolt.

Van olyan nógrádi család, ahol mindkét szülő egy CBA-ban dolgozik, öt gyereket nevelnek. Mint mondták, tartalékaik fogytán, a rokonokhoz járnak vacsorázni, ők már napok óta nem ettek meleg ételt, a gyereknek még szerencsére ott a menza. Egy boltos elmondta azt is, hogy amit tudott, a hétvégén hazavitt a családnak, mert nem szeretné, ha éhen halnának a gyerekei.

A KASZ igyekszik segíteni a bajba jutott 1300 emberen, de azon kívül, hogy tárgyalni próbál a Palóc Nagyker vezetőivel, nem sok mindent tud tenni. Egy dolgozó elmondta, napi nyolcvan kilométert kellett ingáznia, amit a cég eddig utólag elszámolt. Ma már nem lenne miből utaznia, mert már annyi pénze sincs, hogy tankolni tudjon.

– Elvileg pénteken fogadnak bennünket, de nem tudom, hogy mit mondanak majd. Szeretnénk végre egy döntéshozóval tárgyalni, mert eddig csak ígértek, de nem tettek semmit – mondta Demeter László, a KASZ megyei titkára.

A szakszervezet egy munkajogászt is elhívott, az emberek természetesen arra voltak leginkább kíváncsiak, mikor és milyen körülmények között kaphatják meg majd a bérüket. – A csődtörvény nem érinti a béreket, akivel munkaviszonyban áll, azt a munkáltatónak ki kell fizetnie. Az akár 120 napig is elhúzódó csődeljárás nem azt jelenti, hogy a dolgozók ennyi ideig nem kaphatják meg a fizetésüket. Ha valaki azonban időközben máshol helyezkedik el, vagy azonnali hatállyal felmond, azt jeleznie kell majd a vagyonfelügyelőnek, hogy utólag kifizessék. A végső megoldás, hogy felszámolják a céget, amire állami bérgarancia jár, így juthatnak majd fizetésükhöz – jelentette ki Kis Andrea munkajogász. Hozzátette, annak ellenére, hogy a boltok zárva tartanak, a dolgozók jelenleg is állásidőben ülnek otthon, jár nekik a fizetés.

Sokan a dolgozók közül beadták már a felmondásukat, hiszen a cég súlyosan megszegte a velük kötött szerződést. A legtöbben a fórum után is bizonytalanok maradtak, de a dolgozók, úgy tűnik, leginkább azt választják, hogy kivárnak. Abban bíznak, hogy a boltokra hamarosan lesz vevő, aki alkalmazza őket folytatólagos munkaviszonnyal, ha pedig nem, akkor majd az kifizeti a Palóc Nagyker tartozását. Biztosat azonban senki sem tud, a dolgozókkal és a szakszervezettel a cég nem kommunikál.

Egy férfi lapunknak elmondta, ő az akkor két éve működő céghez csatlakozott mint árufeltöltő huszonhárom esztendővel ezelőtt. Az alapító, Varga Sándorné néhány társával ekkor kezdte megnyitni Nógrád megyében az első boltjait, fokozatosan terjeszkedve érték el, hogy mára Nógrádban és a környékbeli megyékben milliárdos céggé nőtte ki magát a Palóc Nagykereskedelmi Kft. Jól alakult az élet, rengeteg embernek adtak munkát, a családot szerették a környéken. Egymás szavába vágva mesélték a dolgozók, hogy a nagy baj akkor kezdődött, amikor Varga Sándorné lánya néhány éve átvette a cég irányítását. A nő nem elégedett meg a haszonnal, a férjével együtt még többet szerettek volna. Folyamatosan cserélték az ügyvezetőket, menedzsereket, mindenkivel összevesztek. Az új vezetés nem jött ki a beszállítókkal sem. Ahelyett, ahogy kiskereskedelemben szokás, a hamarosan lejáró termékeket akciózták volna, meghagyták változatlan áron, a végén rengeteg árut kellett kidobni. Mint lapunk megírta, két évig veszteségesen működtek, az új kereskedelmi törvény értelmében jövőre be is kellene zárniuk, ehelyett azonban minden valószínűség szerint felszámolás vagy csőd várható.

Szerettünk volna Varga Sándornéval, a lányával vagy a korábban kizárólag az MTI-nek nyilatkozó, a dolgozókat és a szakszervezetet kerülő Czékmán József ügyvezető igazgatóval beszélni, de tegnap délután nem tartózkodtak a cég központi irodájában. A vezetőségből senki sem nyilatkozott, ahogy azt az egy tucat dolgozót sem fogadták, akik a fórum után a salgótarjáni központi irodában szerettek volna válaszokat kapni a kérdéseikre.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 22.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »