Kiválasztották Budapest olimpiai pályázati emblémáját

Kiválasztották Budapest olimpiai pályázati emblémáját

Bemutatták csütörtökön a Gellért-hegyen a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját.

 

 

 

Az ünnepélyes eseményen többek között Tarlós István főpolgármester, Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja leplezte le a nyílt pályázat útján kiválasztott logót.
 

A győztes logóra a közönség nem szavazhatott, forrás: facebook.com

 

 

 

A budapesti pályázat emblémájának meghatározó elemei a Szabadság-szobor, a víz és az olimpiai ötkarika, utóbbi azonban nem a klasszikus formában, hanem “újraértelmezve” jelenik meg. A szimbólum a frissebb, fiatalosabb, kreatívabb olimpia koncepciójára kíván utalni.
 

 

A logót egy fiatalokból álló designstúdió, a Graphasel Design Studio tervezte, munkájukat közel 200 pályázat közül választotta ki a szakmai zsűri.

 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a beérkezett pályázatokra a közönség is szavazhatott, bár befolyással nem bírt a zsűri döntésére. A Budapest 2024 logópályázatának győztese, aki ezáltal 250.000 forinttal lett gazdagabb, Kiss Norbert.

 

A közönségszavazás győztese, forrás: logopalyazat.budapest2024.org

 

 

 

MTI, körkép.sk

Nyitókép: MTI //Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia Mozgalom alapítója és vezetője (b), Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja (b3), Kovács Ágnes, a 2024-es olimpia megrendezésére vonatkozó budapesti pályázat sportolói bizottságának elnöke, olimpiai bajnok úszó (j3), Tarlós István főpolgármester (j2) és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (j) leleplezi a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját a Gellért-hegyen rendezett ünnepélyes bemutatón 2016. április 14-én.

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »