Kiskunhalas ezt már nem nyeli le

Kiskunhalas ezt már nem nyeli le

Aláírásgyűjtésbe kezdenek Kiskunhalason a nemrég létrehozott nyitott menekülttábor bezárásáért. A városlakókat előzetesen senki sem tájékoztatta az újabb bázisról. Kedden lakossági fórumot tartottak az ügyben.

„A rákosista rendszerhez vezet vissza az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatalnak az eljárása. Szóval ilyet ma, a 21. században, az állítólagos demokráciában megtenni, hogy emberek feje felett döntenek emberek sorsáról, arról, hogy itt majd jöhetnek szabadon emberek, a bevándorlók” – fogalmazott egy kiskunhalasi polgár a keddi megbeszélésen.

Nem kérnek a migránsokból Kiskunhalason. A helyiek nem akarják, hogy a lakókörnyezetükben szabadon járkálhassanak bevándorlók, akikről azt sem tudják kik, honnan jöttek, és mit akarnak, hangzott el a lakossági fórumon.

„Mutassa meg a város, hogy van egy olyan ügy, amiben össze tudunk fogni. Ha ez az összefogás létrejön, nem tudom elképzelni azt a kormányzatot, amely egy város összefogása ellenére ezt továbbra fenntartja, vagy úgy fogalmazzunk, lenyomja az itt élők torkán” – mondta egy helybéli.

A városban több zárt tábor is működik, amelyben kitoloncolásra váró menekültek vannak. A legnagyobb létszámú táborban többször volt már lázadás, verekedés. A nyitott táborban azokat helyezik el, akik menekültkérelmet adtak be Magyarországon.

„Nem kell félni itt szerintünk eseményektől, amelyek bárhol a világban jellemzőek voltak. De akkor is, a lakosságot meg kell hallgatni és a mai fórum arról szólt, hogy szeretnénk elérni a kormányzatnál, hogy lássuk be és szüntessük meg ennek a nyitott tábornak a működtetését, mert ezt már nem bírja a város. Túl sok ötödik táborként Halasnak ez a nehéz próbatétel” – nyilatkozta Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő.

Népszavazást is kezdeményeztek a lakók, de a polgármester szerint a tiltakozó aláírásgyűjtés is elegendő lehet. A tábor nyitása egyébként a városvezetést is meglepte, a legutóbbi közgyűlésen még azt is megszavazták, hogy a zárt táborokat vigyék el a városból.

„Hogyha a kormányzati döntések nem hozzák meg ezt a várt beérkező létszámnak a csökkenését, és továbbra is kezelni kell a helyzetet, akkor, és nincs más mód, minthogy ez a nyitott tábor megmaradjon, akkor valamilyen módon megpróbálunk ezzel együtt élni, de nyilván abba az irányba szeretnénk terelni az eseményeket, hogy minél hamarabb bezárásra kerüljön” – hangsúlyozta Fülöp Róbert polgármester.

Úgy tudjuk kedd estére már 40 migráns érkezett a halasi nyitott táborba, mely közel 200 fő befogadására képes.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »