Kirúgták az egri orvost miután kinyitotta a száját, de nem adja fel

Az alfahir.hu számára Dr. Pócs Alfréd elmondta, hogy a mai napon közérdekű bejelentő üldözése miatt tett feljelentést az Egri Járási és Nyomozó Ügyészségen.

 

Dr. Pócs Alfréd, a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei elnökéről tavaly decembere és az idei esztendő januárja között azért jelentek meg újságcikkek, mert többször is bírálta az egri Markhot Ferenc Kórház működését. Kritizálta az elavult vagy nem működő technikát, a szakemberek hiányát. Ezeket a vádakat Dr. Tóth Ildikó kórházigazgató elutasította, szerinte alaptalan híreket terjesztett a kamarai elnök, ezért etikai eljárást kezdeményezett a bejelentő ellen.

A „rebellis” orvos május 22-én megkapta a felmondólevelét is amelyben arról tájékoztatják, hogy vállalkozói szerződése többek között azért került megszüntetésre, mert az „színlelt.” Pócs azonban arra hivatkozott, hogy 2015-ben 134 külső vállalkozó munkatársa volt a kórháznak, érdekes módon mégis csak az ő szerződése nem került meghosszabbításra, tehát szerinte a kirúgás diszkriminatív.

Pócs a csődbe ment Hospinvest esete után nem közalkalmazotti, hanem vállalkozói szerződést kötött társaihoz hasonlóan. Márciusban észlelte, hogy nem kapta meg a januári fizetését, a kórházigazgató arra hivatkozott, hogy nem lettek megfelelően kitöltve a jelenléti ívek. Pócs a januári elmaradást közjegyzői felszólítással kényszerítette ki, de ezenfelül lényegében, eddig nem kapott fizetést.

PÓCS MELLETT ÁLLNAK A MOK JOGÁSZAI

Egyébként a Magyar Orvosi Kamara országos szervezetének jogászai szerint dr. Pócs Alfréd szerződésének a felbontása törvénytelen. Pócs szerint egyértelműen orvoskamarai tevékenysége miatt érte őt a retorzió. Ugyanis május elején az ügyészség befogadta a Kamara azon feljelentését, mely ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés, csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt tett az 57 millió forintos kórházi beléptető rendszer ügyében.

Jelenleg szabálysért követ el az aki közérdekű bejelentővel szemben bejelentése miatt hátrányos intézkedést tesz.

TECHNIKAI ÉS SZAKMAI HIÁNYOSSÁGOK

A MOK megyei elnöke szerint az átadás előtt lett kifizetve az ominózus beléptető rendszer, holott az a mai napig nem teljesen működőképes. Pócs súlyos hiányosságnak tartja azt is, hogy a sürgősségi osztályon állítása szerint nincs vezetékes telefonkészülék. Ez utóbbi amiatt lenne fontos, mert a kórházban vezetékes telefonközpont van, rendelkezésre álló néhány mobiltelefon pedig könnyen kevésnek bizonyulhat egy krízishelyzet esetén. Nincs behívó rendszer sem, a betegnek továbbra is ki kell kiabálni, a kórtermekben nincsenek elválasztó paravánok.

Dr. Pócs János megemlítette, hogy hangsúlyozni kell a szakmaiság is sérül: a 24 ágyas ortopédiai osztályra 5 helyett 4 orvos jut, a működőképesség borotvaélen táncol, a szabadságolások ellehetetlenülhetnek, az osztályvezető főorvos le is mondott az osztályvezetésről.

Hozzátette: nem teljesíthető a bevállalt protézisprogram, megnyúlik a várakozási lista, kevesebb jön be a kórház számlájára.  Dr. Pócs szerint súlyos szakmai hiba az is, hogy elmaradt cafetáriát nem rendezte időben az intézmény, hiszen a tartozás időközben 200 millió forintról 500 millió forintra növekedett, aminek a hiánya könnyen bedöntheti az egri kórház költségvetését.

AZ EGRI KÓRHÁZ FELEJTENI IGYEKSZIK KIRÚGOTT ORVOSÁT

Dr. Tóth Ildikó megbízott főigazgató az Egri Ügyeknek azt mondta, hogy

„Dr. Pócs Alfréd nem áll szerződésben a Markhot Ferenc Kórházzal. A továbbiakban az intézmény nem kíván foglalkozni a személyével.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »