Kínai előretörés a tengeri árufuvarozásban

A világ harmadik legnagyobb tengeri áruszállító vállalata jöhet létre a kínai COSCO Shipping és a hongkongi székhelyű Orient Overseas International Ltd. (OOIL) egyesülésével. Az állami tulajdonban lévő COSCO ezzel a negyedikről a harmadik helyre léphet elő a dán Maersk Line és a svájci Mediterranean Shipping Co. (MSC) mögé. A kínai cég esélyeit növeli, hogy az OOIL pénteki záróárához képest 31 százalékos prémiumot kínál a részvényekért, 6,3 milliárd dollárra emelve a cég piaci értékét. Az iparág legutóbbi felvásárlásai hasonló nagyságrendű prémium mellett valósultak meg. Az ajánlat vonzó, de akár emelni is lehetne még rajta, hiszen a COSCO erőteljes terjeszkedési stratégiájába szervesen illeszkedik az OOIL megvásárlása. Maga a COSCO egy tavalyi fúzió szülötte, a globális ranglistán hatodik China Ocean Shipping Co. és a hetedik China Shipping Group egybeolvadásával jött létre.

Forrás: AFP

A kínai szállítási kapacitások növelése egybeesik Peking akaratával, a pártvezetés a tavasszal meghirdetett Új selyemút program keretében gyakorlatilag a logisztikai világelsőséget célozza meg, de a minimális cél, hogy a kínai tengeri szállítmányozás megkerülhetetlen tényezővé váljon a globális ellátási láncolatban, áruforgalomban. A COSCO ebben zászlóshajó lehet, elemzők szerint idő kérdése, hogy újabb konkurensek megvásárlásával és kikötők megszerzésével a vezető tandem elé kerüljön. Pénze, mint a tenger, amióta a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) 26 milliárd dolláros hitelkeretet biztosított számára, igaz, az OOIL megvételét inkább a Bank of China áthidaló hiteléből finanszíroznák. A COSCO tavaly a pireuszi konténerkikötőt szerezte meg privatizációs pályázaton, de már a sanghaji nemzetközi kikötőt üzemeltető társaság is hozzá tartozik, az OOIL-ajánlatot ketten együtt jegyzik.

A COSCO árfolyama hétfőn 6 százalékot emelkedett, ez az elmúlt két év legnagyobb napi erősödése. Az OOIL kurzusa a hongkongi tőzsdén megengedett maximummal, 20 százalékkal emelkedett. Ilyen volumenű felvásárlási hírre egyébként jellemzően csökkenni szokott az ajánlattevő árfolyama.

A frigy mindkét fél számára előnyös lehet, mivel kevés az átfedés: a COSCO például Kínán belül és Európában, míg a globális konténerszállítási piac közel 3 százalékát uraló OOIL az ázsiai és az amerikai vonalakon erős – írja a Bloomberg. Az OOIL-t 1969-ben Tung Csao-jang, a korábbi hongkongi vezető, Tung Csi-hua apja alapította. Jelenleg a mágnás másik fia, Tung Csi-csen áll a vállalat élén. A kínai befolyás erősödésével Hongkong súlya egyre csökken, kikötője az egykori vezető ázsiai áruátrakó címét már elvesztette, légitársasága, a Cathay Pacific pedig tíz év óta először veszteséges.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »