Kína koreai békeszerződés szerződést szeretne

Peking megingathatatlan a Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének előmozdításában, az ENSZ Biztonsági Tanács szankcióinak végrehajtását kötelességének tekinti, ahhoz megvannak az eszközei – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter kedden, a parlament éves ülésszakához kapcsolódó hagyományos sajtóértekezletén.

Viszont Vang a szankciókat csupán szükséges eszközként említette, elsődleges célként a térségbeli stabilitás fenntartását nevezte meg. Ennek érdekében – mondta – nem kell ragaszkodni a megrekedt hatoldalú tárgyalásokhoz, hanem csupán  három, négy vagy öt fél  is asztalhoz ülhetne.

Hangsúlyozta, hogy kormánya a leszerelés mellett ugyanolyan fontosnak tartja a koreai háborút végleg lezáró békeszerződés tető alá hozását. A Global Times című kínai lap kérdéseire, miszerint a két szomszéd, Kína és Észak-Korea viszonya szövetségnek tekinthető-e, és egy esetleges fegyveres konfliktus esetén Peking ugyanúgy Észak-Korea segítségére sietne-e, mint az 1950-es évek elején, a miniszter kitérő választ adott.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »