Kikötöttek az első migránsokat szállító hajók Törökországban

Megérkezett hétfőn az első visszatoloncolt menekülteket szállító két hajó a görög Leszbosz szigetéről a nyugat-törökországi Dikili városába – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A hajókon összesen 131 pakisztáni és bangladesi migráns és ugyanennyi rájuk felügyelő rendőr tartózkodott. Rendbontás nem történt. A nap folyamán legalább 400 embert vittek át a görög oldalról az Égei-tengeren keresztül Törökországba.

Dikili felett helikopterek köröznek, a kikötőben nagy számban vannak jelen a készenléti rendőrség erői páncélozott vízágyúk és mentőkocsik kíséretében.

A török hatóságok hat sátrat állítottak fel. Itt először egészségügyi vizsgálat alá vetik a menekülteket, majd ujjlenyomatot vesznek tőlük, fényképet készítenek róluk, valamint rögzítik személyes adataikat. A migránsok továbbszállítására 21 autóbusz áll rendelkezésre.

Eközben megérkezett Törökországból az észak-németországi Hannoverbe a szíriai menekültek első, 24 fős csoportja, amely az Európai Unió és Törökország közötti márciusi megállapodás keretében legálisan utazhatott be Németországba – közölte a német rendőrség.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »