Kiket és hol célozhatunk Facebook hirdetéssel?

Kiket és hol célozhatunk Facebook hirdetéssel?

A közösségi oldalak és a hirdetések is nagyon sok változáson mentek keresztül az elmúlt években, például ma már a kettő össze is vonható, hiszen ismerjük a Facebook hirdetés lehetőségét.

A kék közösségi oldal kezdetben barátkozásra, a barátok összefogására, a kapcsolattartásra irányult, majd egyre többet kacsintgatott kifelé is, hiszen megjelentek a „lájkolós oldalak”, megjelentek a különféle szolgáltatást nyújtó cégek és vállalkozások, kicsik és nagyok egyaránt, amelyek a Facebookon hirdették magukat. Hasonlóképpen, a technikai változásoknak és előrehaladásnak köszönhetően, az emberek érdeklődése is már jobban megfoghatóvá vált a technikai eszközökkel, ez pedig azt vonta maga után, hogy a hirdetések is megváltoztak.

Ma már nem a plakátokról és szórólapokról, nem az újságból és a televízióból tájékozódunk az akciókról és a legújabb kínálatokról, hanem az internetről, a Google-ből és a Facebookról. A Fecebook hirdetés az egyik legújabb és legkiválóbb technika, amellyel célzottan szólíthatjuk meg vásárolóinkat a modern világban. A Facebook hirdetés előnyeiről a netmarketing.hu szakértői szóltak.

A fizetett Facebook hirdetés egy olyan online kampány, amellyel termékeket, oldalakat, vállalkozásokat, szolgáltatásokat stb. lehet népszerűsíteni. Ez nagyon sokban hasonlít a Google hirdetésekhez, egy dologban azonban mégis nagyon eltér, méghozzá abban, hogy kizárólag a Facebook felhasználók között érhető el. Ennek vannak természetesen pozitív és negatív hatásai is.

A Facebook hirdetés pozitívuma és előnye mindenképpen az, hogy célzottan lehet hirdetni. A célzott hirdetés azt jelenti, hogy bizonyos célcsoportokat, korosztályokat szólít meg a hirdetés, vagy bizonyos földrajzi pontokon élők számára érhető el. A Facebook ugyanis – közösségi portál révén – tárolja a felhasználók megadott adatait, ami azt jelenti, hogy alkalom adtán fel is tudja használni őket, tehát képes bizonyos csoportokhoz hozzáadni a felhasználókat – a felhasználók tudta nélkül. Ennek köszönhető, hogy a Facebook folyamatosan ismerősöket ajánl fel, eseményeket a közelben, eseményeket, amelyekre a legtöbb ismerősünk érdeklődik, illetve hogy bizonyos olyan oldalaktól való hirdetések is megjelennek a hírfolyamban, amelyeket a felhasználó még nem is kedvelt.

A Facebook hirdetés teljes mértékben képes kihasználni a közösségi média lehetőségeit. Míg a gyanútlan felhasználó azt hiszi, hogy ismerősei bejegyzéseit nézegeti, addig a hirdetések egyszerűen tudattalanul ráveszik a kedvelésre és a vásárlásra is – hiszen ki tud ellenállni néhány olyan ajánlatnak, amellyel úgy érzi, hogy pontosan őt szólították meg, hogy pontosan neki szánták azt az akciót, vagy azt az ajánlatot. A Facebook hirdető pedig okosan és ügyesen kihasználja ezt.

A Netmarketing összeszedte a Facebook hirdetés lehetséges célcsoportjait. A kék közösségi oldalon lehet hirdetni úgy, hogy életkor szerint szólítunk meg, vagy érdeklődés szerint, nem szerint, kapcsolat szerint, tanulmányok szerint, de akár munkahelyek szerint is. A Facebook hirdetés elsősorban arra kérdez rá, hogy mi a hirdetés célállomása vagy rendeltetési helye, tehát hova szeretné, hogy kifusson a hirdetés. A következő lépések a hirdetés adataira és szövegére vonatkoznak – ez most bennünket annyira nem érdekel. A második lépésben kérdez rá a hirdetés beállításánál a lokációra, ország szerint, és a demográfiai – életkor és nem – adatokra. Aztán jön az érdeklődési kör, amely szintén szűkíthető nagyon kicsire is stb. A kapcsolatok résznél pedig az állítható be, hogy kik érjék el a hirdetést.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy minél több ember számára látható egy hirdetés, annál többen fognak a bolt ajtaján is bekopogni, hogy annál több ember érdeklődését tudják felkelteni, ez azonban nem igaz. Egyrészt ha rengeteg embert próbál megszólítani egy hirdetés, akkor túl zsúfolt lesz a hirdetés, és az emberek nem érzik magukat megszólítva, másrészt rengeteg pénzt kell egy hirdetésért fizetni, amely nem fog visszatérülni. A célzott hirdetés azonban sokkal hatásosabb: a hirdetés azt éri el, akit tényleg érdekelhet is a szolgáltatás, tehát sokkal nagyobb az esélye, hogy rá is keres arra a vállalkozásra, másrészt sokkal olcsóbb is, tehát a hirdetésre fordított összeg rövid időn belül vissza is térül.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »