Kikapott a fradi és a vidi, győzött a vasas

Kikapott a fradi és a vidi, győzött a vasas

A mérkőzést nyolc emberrel befejező, címvédő Ferencváros 2-0-ra kikapott szombaton Sopronban, a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában; kilenc nyeretlen bajnoki mérkőzés után a Diósgyőri VTK szombaton 2-0-ra legyőzte a vendég Videotont; megosztozott a pontokon a Budapest Honvéd és a vendég Újpest; ötgólos mérkőzésen nyert a Vasas az MTK ellen; a Paks pedig hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel.

A rendkívül aktívan kezdő hazaiak védekezésre kényszerítették a Ferencvárost, az első húsz percben csak Dibusz bravúrja, vagy – háromszor is – a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. Ha támadott az FTC, ezt körülményesen és ötlettelenül tette, nem is tudott helyzetet kidolgozni. A 35. percben Williamset kénytelen volt lecserélni Mészöly Géza, aztán pár másodperccel később, teljesen váratlanul 11-eshez jutottak a fővárosiak, miután Hegedűs buktatta Djuricint a 16-oson belül. A sértett által elvégzett büntetőt lábbal hárította a sérült Király Gábor helyett védő Rózsa Dániel.

A második félidő két ferencvárosi kapufával és Rózsa-bravúrokkal kezdődött, de – ismét kissé váratlanul – a Haladás szerzett gólt, miután egy szögletet követően Gaál a kapuba juttatta a labdát. Thomas Dollt, a vendégek reklamáló vezetőedzőjét a lelátóra küldte Solymosi játékvezető, nyolc, illetve 14 perccel később pedig a második sárga lapját begyűjtő Nalepa és Dilaver is mehetett zuhanyozni. A Haladás kihasználta kettős emberelőnyét, megduplázta góljai számát, s ezzel – megérdemelten – begyűjtötte a három pontot. A végén Varga Rolandot hordágyon kellett levinni, így a címvédő nyolc emberrel fejezte be az összecsapást.

Sorsfordulás

Amíg a sereghajtó hazaiak rossz sorozatuknak vetettek véget, addig a vendégeknek a jó szériája szakadt meg, ugyanis öt veretlen meccs után maradtak alul a Diósgyőr-Videoton meccsen.

Többnyire a Videoton irányította a játékot, de Scepcovic bő tíz perc után kihagyott nagy helyzetét leszámítva nem tudott komoly lehetőségeket kialakítani. A szünetig nagy volt a küzdelem, azonban többnyire a mezőnyben „birkóztak” egymással a játékosok.

A hazaiak támadóbb szellemben kezdték a második félidőt, egy ízben Kovácsiknak kellett bravúrosan mentenie. A DVTK agilisabb játéka jót tett a meccsnek: mindkét csapat ígéretes támadásokat vezetett, több helyzet is kialakult, ezek közül a diósgyőriek használtak ki egyet, sőt, a hajrában egy gyors ellentámadás végén Elek bebiztosította a győzelmet a kifejezetten jó iramú mérkőzésen.

Testvériesen

Megosztozott a pontokon a Budapest Honvéd és a vendég Újpest; az 1-1-es döntetlen után a két csapat továbbra is az ötödik, illetve hatodik helyen tanyázik a tabellán, a Honvéd két ponttal előzi meg fővárosi riválisát.

Kevés eseményt hozott az első félidő. A játékot a Honvéd próbálta irányítani, ám a lila-fehérek védelmét nem tudta feltörni a hazai csapat, mint ahogy az Újpest szórványos támadásai sem jártak eredménnyel.

A második játékrész elején Lázok ugrott ki a leshatárról, s lőtt gólt, így gyorsan előnyhöz jutottak a vendégek. A hazaiak ezt követően nagy energiát mozgósítottak a fordításért, Lanzafame gyönyörű szabadrúgásgóljával még a hajrá előtt egyenlítettek, ezt követően azonban már csak kisebb helyzetekig jutottak, s már a lila-fehérek sem találtak újra a kapuba.

Nagyot zakózott az MTK

Ötgólos mérkőzésen nyert a Vasas az MTK Budapest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az éllovas a bajnoki nyitányon – idegenben – is le tudta győzni fővárosi riválisát.

Eseménydús első félidőt láthatott a csaknem négyezer fős közönség, mindkét csapat lendületesen támadott, törekedett a gólszerzésre, ami ötször össze is jött. Az MTK kétszer is vezetett, de mindkétszer egyenlített a Vasas, amely végül előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész sem volt unalmas, az MTK helyzeteket dolgozott ki, megpróbált egyenlíteni, miközben a Vasas sem adta fel a gólszerzés lehetőségét. A hazai csapat, amely emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, győzelmével növelte előnyét a tabella élén.

Nem védekeztek jól

A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, szombaton. A tolnaiak ezzel a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenek saját közönségük előtt, igaz, ez volt az ötödik döntetlenjük.

Komoly védelmi hibát követően a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, így a Debrecen hamar rákényszerült arra, hogy jelentős energiákat mozgósítson az egyenlítés érdekében. A hajdúságiak ennek megfelelően mezőnyfölénybe kerültek, de nem tudták feltörni a hazai védelmet.

A Debrecenben a félidőben pályára lépett a nemrég szerződtetett, 81-szeres szlovák válogatott Robert Vittek, akinek két percre sem volt szüksége ahhoz, hogy góllal mutatkozzon be a magyar élvonalban.

A gyors egyenlítés után lendületbe jött a Debrecen, de a játékrész közepére újra kiegyenlítetté vált a játék. A hajrában mindkét csapat a győzelemre hajtott, közelebb ehhez a hazaiak álltak, de a csereként pályára lépett Jelena Richárd nagy helyzetben hibázott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »