Kihívóan ünnepelt a gólszerző a Puskás Akadémia kispadja előtt

Döntetlent (2-2) játszott a Vasas a Puskás Akadémai ellen a labdarúgó NB I szombati fordulójában. A házigazdák mindkét gólját egy olyan játékos szerezte, aki korábban a PAFC-ban játszott.

A Vasas szombaton 2-2-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával. Az angyalföldi együttes mindkét gólját az az Urblík József szerezte, aki pont a felcsútiaktól igazolt a Vasashoz.

Urblík az első gólját követően a vendégek kispadja előtt ünnepelt látványosan. A találkozó után az M4 Sportnak nyilatkozott a játékos, a beszélgetés során ez a jelenet is szóba került.

„Erre nem szeretnék választ adni, és nem is fogok” – reagált Urblík arra, hogy milyen gondolatok jártak a fejében a gólöröm során.

Hírdetés

A bajnoki utáni sajtótájékoztatón az NB1.hu Hornyák Zsolt, a vendégek mesterének véleményére is kíváncsi volt: „Nem fogok erre válaszolni, ez nem az én stílusom”. Szerinte amúgy Urblíknak az első félidőben piros lapot kellett volna kapnia az egyik szabálytalansága után.

Az MTI a mérkőzésről azt írta: „mindkét oldalon sok volt a technikai hiba, ezért jó néhányszor a labdabirtoklással is meggyűlt a bajuk a csapatoknak. Kevés volt a tudatosan kidolgozott helyzet, a kapusoknak ennek ellenére akadt dolguk. Előbb Uram János ütötte a keresztléc fölé a labdát egy szabadrúgás után, majd Markek Tamás két hazai szöget után is nagy bravúrt mutatott be.

A második félidő egy szöglet után Szolnoki Roland csúsztatta meg a labdát, majd a hosszú oldalon érkező Artem Favorov a kapuba továbbított.

A 73. percben egyenlített a Vasas: a februárban éppen Felcsútról igazolt Urblík József egy sarokrúgás után távolról bombázott a hálóba. A 86. percben egy szabadrúgás után ugyancsak a szlovákiai származású középpályás talált be, ezúttal fejjel.

A végeredmény a 89. percben alakult ki, amikor egy pontos beadást a teljesen őrizetlenül hagyott Komáromi György lőtt a fővárosiak hálójába.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »