Kiengedték a börtönből Simonka György üzlettársait

Miközben továbbra sem világos, hogy Simonka Györgyöt, a Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét indítja-e a kormánypárt a 2018-as választáson – megadva ezzel neki az esélyt arra is, hogy kivonja magát egy esetleges büntetőeljárás hatálya alól –, úgy látszik, átmenetileg a politikus már meggyanúsított üzlettársai is fellélegezhetnek.

A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis kiengedtek az előzetes letartóztatásból két gyanúsítottat – Simonka György cégtársait –, akit a fideszes politikust is érintő büntetőeljárásban eddig fogva tartottak. A költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárásban eddig 13 személyt gyanúsítottak meg. A közelmúltig ketten voltak előzetesben, ám nemrég lakhelyelhagyási tilalomra módosult a velük szemben alkalmazott kényszerintézkedés. Kulcsfontosságú tényező az ügyben, hogy nemrég Hadházy Ákos, az LMP társelnöke parlamenti kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész nem tagadta, a Központi Nyomozó Főügyészség által folytatott nyomozás Simonka rokonainak és cégeinek érintettségével zajlik.

A Magyar Nemzet megkereste a képviselőt – akit egyébként véd a mentelmi jog, vagyis őt még bizonyosan nem hallgathatták ki a nyomozók –, hátha megtudott valamit üzlettársaitól a nyomozás részleteiről.

Simonka György ugyanakkor azt állította, hogy semmit sem tud a büntetőeljárásról, őt nem értesítették, és semmilyen hivatalos dokumentumot nem kapott az ügyben. Arról pedig nem volt hajlandó beszélni, hogy üzlettársaival felvette-e a kapcsolatot azóta, hogy kiengedték őket a börtönből.

A fideszes képviselő a múlt héten közlékenyebb volt, amikor arról nyilatkozott a lapnak, hogy szeretne-e politikus maradni. – Vannak sikereink, eredményeink, további céljaink, közösen dolgozunk, ez nekem tetszik, és szívesen csinálom – mondta. A jövő évi szerepvállalására nem tért ki, csak annyit mondott: azt a politikai munkát fogja végezni, amit rábíznak. – Motivál az, hogy rengeteg olyan megkezdett munkánk ér révbe lassan, ami nagyon fontos a körzetünk számára – folytatta, hozzátéve, szereti a politikai munkát „minden hátulütőjével együtt”. Arra azonban már nem kívánt válaszolni, mit ért pontosan ez alatt.

Az azonban bizonyos, hogy pályafutását az utóbbi időben több tényező is hátráltathatta. Az őt is érintő nyomozáson kívül nemrég szintén a legfőbb ügyész ismerte el, hogy összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének a Magyar Termés TÉSZ Kft., vagyis az a társaság, amelyik többek közt Simonka tulajdonában van. Nem mellékes körülmény, hogy a mára felszámolási eljárás alá került cég által okozott csaknem egymilliárd forintos kárt eddig nem térítette meg senki. Sőt az összeg a nyomozás során akár emelkedhet is – tette hozzá Polt Péter.

A kormánypárti politikus környezetét különben pókháló módjára szövi be egy kiterjedt cégháló, amelynek több tagja számos közbeszerzésen volt sikeres, illetve európai uniós forrásokat is elnyertek. A céghálón belüli különös megbízásokat Hadházy Ákos firtatta a nyilvánosság előtt. Az LMP társelnöke aggályosnak találta például azt, hogy a Simonka család egyik cége közbeszerzésen megbízta a másik cégét dinnyekóstoltatással. Emiatt rágalmazásért fel is jelentette őt Simonka. A bíróságon azonban a fideszes politikus érdekes önellentmondásba keveredett. Közölte, hogy a szóban forgó cégekre nincs rálátása, egyúttal azt is hozzátette, biztos benne, hogy nem játszották ki a közbeszerzést. Felvetődik tehát a kérdés: honnan tudja Simonka, hogy csalt-e a cég, ha nem lát rá annak működésére?

Az különben már az előző év vége óta ismeretes, hogy az immár 13 gyanúsítottat felvonultató büntetőügynek érintettje a fideszes országgyűlési képviselő. Erre akkor derült fény, amikor Bod Tamás, az Együtt gyulai elnöke feljelentést tett Simonka ellen tartozás fedezetének elvonása miatt. Noha akkor ezt elutasította az ügyészség, egyben arról is tájékoztatták az ellenzéki párt politikusát, hogy a feljelentését „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” egy költségvetési csalás bűntette miatt már folyamatban lévő bűnügyben vizsgálják.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »