Kiderült, mit ajánl Karácsony Gergely a szocialisták számára: újragombolná a kabátot

Kiderült, mit ajánl Karácsony Gergely a szocialisták számára: újragombolná a kabátot

Kellemetlen élmény volt – még az ATV számára is,

amely úgy promózta a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, mint aki egy nagy bejelentésre készül.

Azaz: Karácsony Gergely végre kijelenti, hogy beáll mögé az MSZP, és ő lesz a szocialisták kormányfő-jelöltje.

Erre várt már két napja mindenki, és ezt szerette volna kihozni a beszélgetésből Rónai Egon is, azonban ez nagyon nem jött össze. 

Karácsony Gergely ugyanis csak azt ismételte el többször is, hogy az ellenzéknek vissza kell térni a kezdetekhez, a közös ajánlathoz. Ebbe beletartozik a közös listaállítás, a közös egyéni jelölt, valamint a közös miniszterelnök-jelölt is.

“Próbáljuk újra gombolni a kabátot”

– fogalmazta meg kiforrott terveit a politikus.

Az ajánlatával kapcsolatos konkrétumokkal nem szolgált, két dologtól eltekintve.

Egyrészt: elismerte, hogy tárgyalt Molnár Gyulával, de csak arról, hogy létrehozzon a két párt egy közös listát. Ugyanakkor,

ha az MSZP elfogadja őt, mint miniszterelnök-jelöltet, akkor azt majd a szocialisták úgyis közölni fogják.

Kijelentette azt is, hogy egy ellenzéki összefogás, együttműködés jelöltje is tudna lenni.

Azonban Juhász Péternek, az Együtt elnevezésű, pártként bejegyzett szervezet elnökének lehetett csak igazán kellemetlen ez a beszélgetés. Ugyanis Karácsony Gergely szerint nemcsak, hogy nem valósult meg a két “párt” között a szövetség, de a Párbeszéd sokkal inkább a szocialistákkal szerepelne egy közös listán.

Nyilván, onnan könnyebb lesz bejutni a parlamentbe.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »