Kibertámadás helyett adminhiba történt?

Egy jól beállított rendszernek ekkora lekérés nem okozhat problémát – így reagált a Magyar Nemzetnek Zala Mihály információbiztonsági szakértő, a Nemzeti Biztonsági Felügyelet korábbi elnöke a kormányzati hálózat ellen indított túlterheléses kibertámadással kapcsolatban.

A szakembert azután kerestük meg, hogy a hírek szerint egy nap alatt 62 ezer támadás indult a kormányzati informatikai rendszer ellen, vagyis külföldi hálózatokról összehangoltan, egyszerre több számítógépről keresték fel ismételten a kormányzati portált, ami ennek következtében leállt. A Belügyminisztérium szerint a támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek.

– A szerverek leállása inkább technikai vagy adminisztrációs hibára utal, ez azonban könnyen orvosolható kellene hogy legyen

– nyilatkozta Zala Mihály. Szerinte a napokra megbénult Kormány.hu portál korábban is 30-40 ezer lekérést kezelt naponta, ezért a Belügyminisztérium és Bakondi György miniszterelnöki megbízott, belbiztonsági szaktanácsadó által említett ezres nagyságrend a szakértő szerint értelmezhetetlen.

A miniszterelnöki megbízott az M1 szombat esti műsorában kifejtette: nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás. Vasárnap már azt közölte, hogy sikerült megfékezni a támadást.

Inkább engedetlenek mint terroristák

A szaktanácsadó elmondása szerint egyelőre nem tudni, ki állt a hátterében, de az illetékes titkosszolgálati szervek már nyomoznak az ügyben.

– Egy forgalmas portál több százezer lekérést is képes kezelni – mondta Zala Mihály, s kérdésünkre hozzátette: ha valóban történt szervezett akció, a túlterheléses támadás mélyreható problémát nem jelent. – Ez a módszer inkább az engedetlenségi mozgalmakra, például az Anonymousra utal – hangsúlyozta Zala Mihály, s kérdésünkre elmondta: az információbiztonságban az adatlopás jelenti a valós veszélyt. Szerinte ezért kizárható, hogy terrorszervezetek, mint például az Iszlám Állam áll egy ilyen támadás mögött.

Az RTL Klub Híradója szakmai portálokra hivatkozva szintén hasonló véleményről adott hírt, ezek szerint

a kormányzati rendszer a túlzásba vitt menekültellenes propaganda miatt bénult meg.

Először a 444.hu írta meg, hogy a Kvóta.kormány.hu kilencszáz no-go zónát, vagyis a bevándorlók miatt veszélyesnek minősített európai városrészt jelölt meg. A hírportál utánajárt a kormányzati kommunikációban veszélyesnek minősített területeknek, szerintük számos divatos városrészt tüntettek fel. A no-go zónákról szóló lista az európai sajtóban is nagy visszhangot váltott ki, azt több külföldi lap, mint a brit The Guardian vagy az ArabNews.com is átvette. A világhálón megjelent vélemények szerint a kormányzati portál azért bénulhatott meg, mert a nemzetközi beszámolók miatt egyik napról a másikra a többszörösére ugrott annak látogatottsága.

Tavaly az Anonymous volt

Bakondi György és a Belügyminisztérium bejelentéseit mindenesetre a nemzetbiztonsági bizottság komolyan vette. A szerdai ülésén a tárcától és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől vár tájékoztatást a testület, erről Molnár Zsolt (MSZP), a testület elnöke tájékoztatta vasárnap az MTI-t.

Legutóbb tavaly decemberben jelent meg arról beszámoló, hogy a kormányt kibertámadás érte. Akkor az Anonymous hackercsoport maszkjával fenyegető videót töltöttek fel az internetre, ebben arra figyelmeztették a kormányt: nem tetszik nekik, hogy a kabinet diktatúrát vezetett be. Az ügyben akkor közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »