Kiberdzsihádot tervez az Iszlám Állam

Alacsony költségvetéssel és szervezetlenül dolgoztak eddig az Iszlám Állam hackerei, most azonban összeszervezik őket. Egy ideje már ismert: internetes alapú, de a szó szoros értelmében halálos következményekkel járó kiberdzsihádot terveznek.

Egyesült Kiberkalifátus néven iszlamista hackercsoportot hozott létre az Iszlám Állam – derül ki a terroristák tevékenységét figyelő Flashpoint biztonságelemző vállalat friss jelentéséből. A szakértők szerint a terroristák az elmúlt hetekben egyesítették több kisebb csoportjuk erejét.

A Flashpoint egyik alapítója, Laith Alkhouri szerint eddigi vizsgálataik során arra jutottak, hogy az iszlamista hackerek nem túlságosan képzettek és nem is alkalmasak kifinomult, célzott támadások végrehajtására. Az IÁ-párti hackercsoportok egy ernyő alatti egyesítéséből viszont arra következtetnek, hogy a terroristák ezután komolyabb kibertámadásokat is végre kívánnak hajtani kormányzatok és vállalatok ellen.

Mindez főleg annak fényében nem hangzik túl megnyugtatónak, hogy a brit kormány szerint az Iszlám Állam internetes alapú, de a szó szoros értelmében halálos következményekkel járó kibertámadások végrehajtását tervezi.

(HVG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »