Ki nyerte meg „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázatot 2015-ben?

Ki nyerte meg „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázatot 2015-ben?

Átadták „Az év praxisa a Kárpát medencében” díjait a hazai és a határon túli háziorvosoknak és munkatársainak az Emberi Erőforrás Minisztérium Arany János utcai épületében. A háziasszony, B.Király Györgyi bevezető szavai után Dr. Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a sikeres pályázókat. Reményét fejezte ki, hogy már észrevehetőek azok az intézkedések, amelyeket a kormány tett és tesz az alapellátás színvonalának javításáért. Rámutatott, hogy a tavaly elfogadott törvény hozzájárul a többi között a háziorvosi szolgálat tekintélyének visszaállításához; ugyanezt a nemes célt szolgálja az Év Praxisa pályázat is.

A fotón: A pályázat felvidéki díjazottjai: Fronko Alica és Sebők Zoltán (Fotó: Szinek János, Felvidék.ma)

Dr. Balogh Sándor a zsűri társelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy immáron hatodik esztendeje adják a legjobb praxisok díjait, és ha rajta múlik, hosszú évtizedeken át kerülhet még sor a megható ünnepségre.

„A nemzet közös ihlet” – idézte József Attilát Kasler Miklós professzor, aki minden évben tagja a zsűrinek. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a költői „közös ihlet” szellemisége az idén is áthatotta a pályázatot, hisz részt vett benne a hét részre szakított ország számos képviselője.

Köszöntőjében egy személyes történetet osztotta meg a résztvevőkkel Berszán Lajos atya, a székelyföldi magyar katolikus gimnázium alapítója. A plébánost 73 esztendeje nehezen szülte meg édesanyja. A csecsemő nem sírt fel rögtön világra jötte után, ezért az asszisztáló orvos apró ütögetéssel élesztgette a kisfiút. „Én akkor kaptam az első pofonokat az életben” – mondta az atya, s azt kívánta, hogy valamennyi itt lévő orvosra olyan hálával gondoljanak vissza páciensei, mint ő. „Isten fizesse meg munkájukat” – kérte végül.

Lenkefi Ida, az Egis Gyógyszergyár belkereskedelmi igazgatója hatodik alkalommal olvasta a megható történeteket a pályázók ajánlásaiban. Elmondta, hogy cége következetesen támogatja a kiváló orvosok díjazását, s nagy örömükre szolgál, hogy minden évben vannak újabb és újabb elismerésre méltó doktorok, akik szép és emberséges történetekkel örvendeztetik meg a zsűri tagjait.

– Azok, akik itt vannak, az orvoslást hivatásnak tekintik – állapította meg Béres József, az édesapjáról elnevezett cseppek gyártója. „A pályázatban nem az volt a fontos, hogy a résztvevők legyőzzék egymást: így mindenki nyert.”  Rámutatott, hogy cége alapítványt is létrehozott a betegségek megelőzése, a testi, lelki és szociális egészség teljessége érdekében, s ajándék formájában Béres cseppekkel „jutalmazta” a nyerteseket.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által meghirdetett jó háziorvos kerestetik felhívásra – hiszen ez „Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat lényege nemcsak Magyarországról, de felvidékről, Ukrajnából és Erdélyből is érkeztek ajánlások.

A történetek beküldői között ott van Cegléd alpolgármestere, Sur Község polgármestere, a csongrádi járási tisztifőorvos,a Congregatio Jesu apácarend idősotthonának vezetője, a kárpátaljai görögkatolikus áldozó pap és Fábiánsebestyén Község Gondozási Központjának vezetője is. Írt nekünk Nagyvázsony, valamint a felvidéki Marcellháza polgármestere, a Magyar Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete csongrádi szervezetének képviselői, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, továbbá Tőkés László EU Parlamenti Képviselő, és Duray Miklós felvidéki író, politikus is.  Utóbbiak ott ültek a közönség soraiban a díjátadón.

Szép és megható történeteket olvashattak a zsűri tagjai, hiszen csöppet sem hétköznapi, hogy a rokonlátogatáson járó hódmezővásárhelyi beteg éppen Erdélyben hal meg, és, hogy az erdélyi háziorvos vele, az idegen pácienssel tölti karácsonyát, szilveszterét, majd felajánlja feleségének autóját, hogy intézhesse férje hazaszállításával kapcsolatos adminisztratív ügyeit. De az sem szokásos, hogy valaki egy nappal a szemműtétje után sötét szemüvegben ugrik a hívásra, és ahogy megvan a diagnózis, azonnal operáló orvost keres az életveszélyben lévő kislánynak. Akad doktornő, akinek betegei életműdíjat javasolnak jóságáért, és olyan is, akinek idős apácák köszönik meg, hogy meleg szívvel bánik velük. Az egyik nyertes hatására alkoholista betege letette a poharat, ajánlásában pedig megírja, hogy ivócimborái már régen meghaltak, ő orvosának köszönheti életét.

A határon túli ajánlók közül, Ukrajna tett ki igazán magáért, hiszen a Kárpátaljai Igaz Szó szerkesztősége több történetet is küldött felhívásunkra. Formos, Nagydobrony, Kisdobrony, Tiszaújlak, Tarnóc, Nagyszőlős, Bótrágy, Nagypalád, Mezővár, és Szernye mostoha körülmények között, omladozó rendelőkben, régi műszerekkel dolgozó háziorvosait ajánlották az újságírók és a hálás páciensek.

Erdély sem maradt el Kárpátalja mögött: Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Tordatúr, Csíkszereda, Ilyefalva, Kézdivásárhely, Marosvásárhely és Szilágycseh lakosai döntöttek úgy, hogy az ő háziorvosuk megérdemli az elismerést.

Egyik felvidéki díjazottunkat Marcellházáról sokan ajánlották, hiszen többek között Kossuth díjas színész betege neki köszönheti, hogy egyetlen előadás nem maradt el miatta.  A két szlovákiai nyertes rendel magyar nyelven ott ahol ezt nem nézik jó szemmel, de  akad olyan ukrajnai orvos is,  aki 3100 lakost, köztük 800 romát lát el, úgy, hogy közben ráomlik a 100 éves rendelő  épülete.

A beküldött ajánlásokból a zsűri választotta ki a TOP húsz történetet, a sorrendet viszont nem a bíráló bizottság, hanem az internetes közönségszavazatok száma döntötte el.

A Google analízisei alapján készült összegzés szerint április 2-a és 17-e között 171777 volt portálunk megtekintéseinek száma!

Két hét alatt összesen 45526 szavazat érkezett, ebből hazai 32 416, határon túli pedig: 13 110. Látogatóink száma naponta kétezer és négyezer között ingadozott.

Fej- fej mellett küzdött a hazai első és második helyezett, mindkettőjükért rengetegen álltak csatasorba, hiszen ők ketten kapták a szavazatok majd 50 százalékát, azaz mindketten 10000 körüli voksot!  Az biatorbágyi és a miskolci orvos közötti különbség mindössze 473 szavazat!

Jóval nagyobb a határon túli dobogósok közötti szórás: 6036 voks, hiszen a nyertes 7697, a második helyezett pedig 1599 szavazatot számolhat.

A Google statisztikái alapján az is kiderült, hogy kivételesen nem a női, hanem a férfiszavazók voltak többségben. Női látogatóink száma 45,85%, a férfiaké pedig 54,15%!
Az összes szavazók 63,1 százaléka Magyarországról, a többiek Romániából, / 25.4 / Szlovákiából, /3.99/ Ukrajnából,/ 1.5/ valamint Németországból és az Egyesült Királyságból kattintottak a TOP listásokra.

Egy szavazó egy alkalommal két szavazatot adhatott le, amit a kiírás szerint megismételhetett négyóránként. Éppen azért lehetett többször szavazni, hogy ne kerüljenek hátrányos helyzetbe a kistelepülések, – különösen a határon túl- ahol kevés a számítógép, de a tablet, meg az okostelefon is.

A tabletes szavazók aránya 8 százalék, a mobil telefonoké idén megugrott: 42 százalék, az asztali számítógépeké pedig 50 százalék volt. A látogatók fele tehát érintőképernyős eszközön böngészte az év praxisa portált, és ezen is szavazott!

Portálok, amelyek a legnagyobb forgalmat generálták: a saját portálunk, a facebook oldalunk: facebook.com, a cegledipanorama.hu, a Gyindex.r/ Gyergyószentmiklós portálja/ a minap.hu, a Sur.hu, a Felvidék.ma  és a Kárpátalja.ma hírportálok

A díjátadón-melyet Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor fellépése tett emlékezetesebbé- Dr. Balogh Sándor és Kásler Miklós professzor adta át az elismerő okleveleket, a cégek vezetőivel együtt.  Az első helyezett Dr. Száray Eszter és Dr. Ádám József örömmel fogadta az Innomed ajándékát, egy-egy vadonatúj EKG készüléket.  A többiek az OTH jóvoltából könyvcsomagot, Béres Gyógyszergyártól nagy értékű vitamin csomagot, a 77 Elektronikától vércukormérőt, az Innomedtől pulzoximétert, a Berlin Chemie-től ajándékutalványokat, illetve az Egis  Gyógyszergyár  felajánlásának köszönhetően 5 hazai és 5 határon túli orvos egy belföldi konferencián történő teljes részvétel voucherét vehette át. A határon túli nyertesek közül Popovics László a Hotel Vécsecity ajándékaként 3 éjszakát tölthet a négycsillagos szállodában.

 Magyarországi nyertesek Határon túli nyertesek1Dr. Száray EszterDr. Ádám JózsefBiatorbágyGyergyóremete – Erdély2Dr. Szűcs LászlóDr. Para JánosMiskolcIlyefalva – Erdély3Dr. Gabnai Judit AnnaDr. Székely-Szentmiklósi IstvánCeglédSzilágycseh – Erdély4Dr. Kovács TiborDr. Sebők ZoltánDunabogdányMarcellháza – Felvidék5Dr. Kükemezey KláraDr. Franko AlicíaSurIgló – Felvidék6Dr. Stingli ErzsébetDr. Popovics LászlóDunaföldvárNagypalád – Kárpátalja7Dr. Balogh KatalinD. Gáll AnnaBudaörsCsíkszereda – Erdély8Dr. Závogyi ZsuzsannaDr. Csernyicskó NataliaCsongrádTiszaújfalu – Kárpátalja9Dr. Török KatalinDr. Gál Júlia FelíciaBudapestTordatúr – Erdély10

 

+1Dr. Laczkó László JánosDr. Poljovij MiklósTiszadada

Különdíj: Dr. Varga Sándor József

KazincbarcikaMezővár – Kárpátalja

 

A tudósítást B.Király Györgyi főszervezőtől kaptuk


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »