Ki látta a lányt? 16 éves, muzulmán hitre tért és kivándorolt Algériába?

Ki látta a lányt?  16 éves, muzulmán hitre tért és kivándorolt Algériába?

FOCUS

Egy 16 éves német lány beleszeretett egy menekültbe. Iszlám hitre tért és egyre inkább elidegenedett családjától és régi barátnőitől.

Azután barátját kiutasították Algériába. Röviddel később a lány nyomtalanul eltűnt.

Utána ment volna?

Édesapja elmondta, Juliane december 2-án tűnt el.

2016-ban apák napján lánya elmondta neki, hogy áttért az iszlám hitre. Fejkendőben kezdett járni, iskolát került. Úgy látszott, mintha agymosáson ment volna keresztül.

Hírdetés

Morchid D. nevű barátja 2013-ban kért menedéket Németországban. Nem volt nála semmilyen okmány. Kérelmét elutasították. Bűncselekményeket kezdett el elkövetni.

Tavaly októberben szállították Algériába. A sokk december 2-án érte az apát. Juliane este nem jött haza. Kulcsait, mobilját otthon hagyta. Viszont apja örökölt ékszereit  elvitte.

Később a Facebook oldalán írta legjobb barátnőjének, hogy összeveszett barátjával. Majd azt írta, ha barátnője nem hagyja békén, ledöfi”.

A rendőrség azt gyanítja, hogy a lány Hamburgban vagy Hannoverben van.

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »