Ki is itt a demokrata?

Ki is itt a demokrata?

Az egész országot felbolygató kampány után, illetve a népszavazás előtt két nappal szemtől szemben fejthetnék ki a legerősebb pártok vezetői érveiket a migránskérdésben és a kvótaügyben. A vitát most épp a sokszor nácinak bélyegzett Jobbik kezdeményezte, s az ugyancsak egy diktatórikus, a kommunista rendszerrel együtt emlegetett MSZP elfogadta – csak a demokrácia gyermeke, a Fidesz utasította el. Közös, mindhárom párt szereplésével zajló vita tehát nem lesz. Pedig volna miről beszélgetni, hiszen ennek a rendkívül bonyolult kérdésnek az értelmezése és kezelése még mindig nem egyértelmű. A közvélemény óriási érdeklődése is borítékolható, a politikusok tehát lubickolhatnának a képernyőkön a választók figyelmében, amit tudjuk, hogy nagyon szeretnek.

Azt, hogy Orbán Viktor miért nem él a demokrácia ezen eszközével, nem lehet biztosan tudni. Hiszen őt magát olyan kommunikációs zsonglőrként ismerik, akiről az is köztudomású, hogy élvezi a nehéz, megoldhatatlannak tűnő helyzeteket. A kormány kampánya tele van olyan ötletekkel és érvekkel, amelyeket a politikusai megfellebbezhetetlen igazságként hangoztatnak. Egy ilyen demokratikus aktusra való felhívásra így aztán nem elegendő válasz az az álláspont, hogy „a miniszterelnök továbbra is nemzeti és nem pártügynek tartja az október 2-i népszavazást, ezért nem vesz részt pártvitákban, hanem azt várja a felelősen gondolkodó politikai erőktől, hogy a referendumon való részvételre buzdítsa az embereket”.

Ez még hivatalos válasznak is kevés. Annak fényében különösen, ahogyan 2015-ben fogalmazott Orbán Viktor egy rádióinterjúban a konzervatívok győzelméről a brit parlamenti választásokon, illetve a brit kormányfőről, aki vele ellentétben többször is kiállt vitatkozni a többi miniszterelnök-jelölttel. „Örülök, hogy Cameron miniszterelnök úr óriási fölénnyel nyert. Volt egy-két akció európai uniós ügyekben, ahol közösen léptünk fel, de ami ennél is fontosabb, hogy a bátorság győzött. Európában ma kétfajta politika létezik: a bátor meg a mismásolós. Cameron elnök úr kétségkívül a bátor emberek közé tartozik, és a politikája is szókimondó és bátor, beleáll a vitákba, elmondja, hogy mit gondol, bevonja az embereket ebbe a vitába, és utána dönt, inkább jól, mint rosszul – legalábbis a brit választók ezt így gondolták. Szerencsés esetben az arány valóban a jó döntések felé billen el. A másik politika meg egy ilyen médiavezérelt, mismásolós, konfliktuskerülős, kicsit nyafogós politika egyfelől, másfelől ami inkább eltolja magáról a döntést és a felelősséget. Sőt, hogyha döntést kell hozni, akkor azt mondja, hogy tulajdonképpen nem tehetek mást, muszáj dönteni, szinte bocsánatot kér, hogy bizonyos kérdésekben döntéseket merészel hozni egy politikai vezető vagy vezetés. Ez egy másik irányzat, ez is erős irányzat Európában, ennek az irányzatnak is vannak sikerei. Én örülök annak, hogy a bátor emberek is, a bátor pártok, a bátor kormányok is tudnak bizalmat kapni, sőt képesek megőrizni a bizalmat. Én Magyarország karakterét kulturálisan, politikai vitakultúra, alkotmányosság, közgondolkodás szempontjából közelinek vagy hasonlónak látom a brit politikai kultúrához, és ezért számunkra ez eligazítást jelentő választási eredmény.”

Ezt az értelmezést felhasználva a magyar kormány nem dicsekedhet. Politikája fölösleges konfliktusokkal terhes és mismásolós. Nem bátor. Nem áll bele a vitákba, és nem vonja be az embereket a döntésekbe. Politikai vitakultúrája nincs, az alkotmányosság és a közgondolkodás szempontjából pedig fényévekre van a britektől. Igazán változtathatna rajta.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »