Kezdődnek a Brassói Magyar Napok

Kezdődnek a Brassói Magyar Napok

A Brassói Magyar Napok kedden, szeptember 13-án kezdődnek és vasárnap érnek véget. A programot áttekintve, kicsiknek és nagyoknak egyaránt találunk érdekes és értékes eseményeket. A megnyitó kedden este fél nyolctól lesz a Patria teremben, ahol a kolozsvári művészekből álló Operett Group Projekt előadását láthatják.

A Magyar Napok alkalmával gyerekeknek lesz meseterápiás foglalkozás Szabó Enikő meseterapeutával az Áprily Lajos Főgimnáziumban, illetve a 2-es és a 15-ös Általános Iskolában. A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház társulata A rest legényről című előadását mutatja be szerdán, délután 5 órától az Arlechino Bábszínházban. Újdonság, hogy idén a Graft-patak melletti sétányon lesz Bor-, buli- és gasztro-kert.

A bor kedvelőinek szerveznek majd borkóstolót az unitárius templom melletti teremben. Ugyanezen a helyszínen, az unitárius templom termében szeptember 14-én, este 7 órától tartják meg a sokak által várt József Attila-estet, Földes Lászó – Hobó fellépésével. Két képzőművészeti tárlat megnyitását is műsorra tűzték: Karda Zenkő festőművész, illetve az Incitato művésztelep csoportos kiállítását. Az előbbit az evangélikus egyházközség konferenciatermében, az utóbbit a Reménység Házában.

Az irodalom kedvelőknek irodalmi revüt szerveznek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia előadásában szeptember 17-én, szombaton az Arlechino Bábszínházban. Aki pedig a sportot kedveli, az részt vehet vasárnap este a Hockey Pubban megszervezett rendezvényen, ahol sporthírességek élménybeszámolóit hallgathatják meg.

A koncertek iránt már sok brassói érdeklődik. Brassó főterén, a Tanács téren fellép majd a TransylMania, Baricz Gergő, Szász Ágnes és a Gébert-Ulbert Projekt zenekar, a Góbé zenekar. Lesz Republic-koncert szeptember 15-én és Piramis-koncert vasárnap, szeptember 18-án, a rendezvény záróakkordjaként.

Petki Judit
Marosvásárhelyi Rádió


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »