Kettős nyomás a vállalkozókon és a vállalatokon

Sokan feltették már a kérdést, hogy a fejlett nyugathoz viszonyítva vajon miért olyan alacsonyak a bérek Szlovákiában. Tény, hogy az euróövezet országai közül Szlovákiában a legalacsonyabb a havi bérek és keresetek szintje. Ezt a kormány is tudatosítja, emiatt növelte idén a minimálbér összegét 380 euróról 405 euróra, jövőre pedig 435 euróra szeretné emelni. A minimálbér emelkedésének egyik következménye a közszféra bértáblázataiban szereplő további tételek növekedése. Emiatt a fejlett nyugati országokhoz mérten jelentős ütemben növekszik az általános bérszint, hiszen a vállalkozási, vállalati szférában is valamelyest követik a minimálbér növekedésének ütemét, noha a minimálbér és az általános bérszint fent jelzett ütemben való növekedése messze túlhaladja a munkatermelékenység növekedésének ütemét. Ez pedig ellentmond minden nemű közgazdasági elméletnek, főleg a mostani, inflációmentes időszakban.  A gyakorlat viszont azt igazolja, hogy igenis szükség van az ilyen ütemű bérszint-növekedésre, mert társadalmunk jelentős hányada fizetéstől fizetésig próbál szerény jövedelméből megélni, ami sokaknál tényleg ember feletti teljesítmény. Tény és való, van hova növekedniük a béreknek, a szlovákiai bérszint igen távol van még a Lajtán túli bérektől.

Ezzel egyidejűleg a kormány a szociális járulékterhek növelését, a járulékok kiszélesítését tervezi, mégpedig rejtett eszközzel, vagyis a törvényjavaslathoz képviselői indítvánnyal benyújtott módosító javaslat formájában. Gyorsított eljárással, megkerülve a kormány szociális partnereinek véleményét.

A kormány célkeresztjébe tehát a vállalkozók és a vállalatok kerültek, 2017-től kettős nyomást gyakorol rájuk, hiszen a jelentősen megnövelt bérköltségek mellé a megemelt, kiszélesített járulékterheket is az ő nyakukba varrja. Kérdés, meddig feszítheti a húrt, meddig bírják majd a kisiparosok, a vállalkozók és a vállalatok a megnövelt terheket fizetni?  Mindezzel a vállalkozási környezet alaposan leromlik, a vállalkozók egy része újabb hullámban helyezheti át székhelyét a szomszédos országok valamelyikébe. Volt már ilyen Szlovákiában, nem is olyan régen. Na, de ki fogja havonta befizetni az adóelőlegeket és az egészségügyi, valamint szociális járulékokat? Jól meggondolták ezt a szaktárcák illetékesei?

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke

 


Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »