Kétezer év börtönre ítélnék a török hitszónokot

Kétszeres tényleges életfogytiglani, valamint további 1900 évi börtönbüntetést, illetve hatalmas összegű bírói pénzbírságot kért egy törökországi ügyészség kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokra, akit Ankara a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelőjének és fő felelősének tart – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A 2527 oldalas vádirat szerint Gülennek „fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása”, „terrorizmus finanszírozása”, „az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérlete”, valamint „a kormány megdöntésének kísérlete” miatt bírák elé kell állnia.

A jelentés szerint az általa kialakított hálózat hosszú évek alatt szivárgott be az állami és a magánszférába, és ebben a folyamatban Gülen saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott. A szövegben az is szerepel, hogy bizonyos üzletemberek ajándék címén anyagi támogatást nyújtottak a mozgalomnak, az Egyesült Arab Emírségeken, Dél-Afrikán, Tunézián, Marokkón, Jordánián és Németországon keresztül juttatták a pénzt az Egyesült Államokba.

A per további száz vádlottja két évtől tényleges életfogytig terjedő börtönbüntetésekre számíthat. Tizenhárom fő előzetes letartóztatásban van.

Elterjedt a Gülen által terjesztett „vírus”

A török vezetés szerint Gülen és a „párhuzamos állam” 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával meg akarta dönteni Recep Tayyip Erdogan akkori miniszterelnök hatalmát. A jelenleg államfő Erdogan a közelmúltban ígéretet tett arra, hogy „teljesen elvágja az üzleti kapcsolatait annak a mozgalomnak, amelynek a kezéhez vér tapad”. A Gülen által terjesztett „vírus” elterjedt egész Törökországban, ezért szükség van az ország „megtisztítására” – fogalmazott. A török elnök felszólalásaiban ismét kilátásba helyezte a halálbüntetést, amelyet a parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölt el 2004-ben.

Binali Yildirim jelenlegi miniszterelnök múlt szombaton kijelentette: „Gülen kiadatása az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok elmélyítésének fő feltétele, e téren nincs helye alkudozásnak. Ez befolyásolja azt is, hogy Törökország mennyire lesz Amerika-ellenes.”

Gülen a múlt héten nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta a puccskísérlet kivizsgálására, és kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádaknak akár egytizede is igaznak bizonyul, és ha bűnösnek találják, vállalja az ezért járó büntetést. Egyúttal úgy vélekedett, hogy a török igazságszolgáltatási rendszert az ankarai kormány már ellenőrzése alá vonta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »