Két komoly szavazó

(…)  Bár nem találok rossz választ az egyébként értelmetlen és szándékosan megosztó kérdésre, érvénytelenül szavazok majd. A részvételemmel ki kívánom fejezni, hogy jogom van beleszólni az ország ügyeibe, és igénylem is, hogy minél többször, minél több tárgyban kérjék ki a véleményemet. Beikszelem az igent, mert az Európai Unió az otthonom, és számomra semmivel sem kevésbé fontos, hogy európai vagyok, mint az, hogy magyar. Beikszelem a nemet, mert rühellem a mániákusan polkorrekt, önnön dogmáiba és profitjába szerelmes európai elitet. Végül zsebre vágom és hazaviszem a szavazólapot, hogy végre én is lopjak valamit ezektől a tolvaj gazemberektől, akik tegnap még óriásmecsetet akartak építeni Budapestre, keleti diktátorokkal haverkodtak, és büszkén vallották meg az illiberalizmust, ma meg már két pofára migránsoznak, hergelnek és uszítanak, miközben gátlástalanul lopják szét az országot. Csak tőlük mentsen meg minket az Isten! A bevándorlókkal magunk is elboldogulunk.

Puzsér Róbert: Minden voks jó helyre megy

(…)  Adott tehát egy közjogilag értelmezhetetlen, lélektanilag katasztrofális kimenetelű és kapásból megkérdőjelezhető hitelességű procedúra, amely miatt viszont már most halálosan és ismételten gyűlöli egymást a politizáló közönség. Ehhez nem lehet asszisztálni, legföljebb magunkat menteni. Úgyhogy én ezt a népszavazást nem érvényteleníteni próbálom, nem bojkottálom, hanem úgy, ahogy van, leszarom.

Hont András: További jó gyűlölködést, magyarok


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »