KÉT HÍR, MELY EGYÜTT NYER ÉRTELMET

KÉT HÍR, MELY EGYÜTT NYER ÉRTELMET

Első hír:

„Összeragasztotta a Magyar Idők szerkesztőségét a Párbeszéd

Rendőrségi szalaggal és különböző feliratokkal ragasztotta össze a Magyar Idők szerkesztőségét a P(M), mivel szerint az bűncselekmény helyszíne, ott gyilkolták meg a sajtószabadságot.

A Párbeszéd arra szólította fel az összes ellenzéki pártot „a Jobbiktól a Liberálisokig”, hogy bojkottáljanak minden olyan médiumot, amelynek Liszkay Gáborhoz vagy Mészáros Lőrinchez köze van – jelentette be Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a Magyar Idők szerkesztőségének helyet adó Lurdy ház előtti sajtótájékoztatón.

Szabó elmondta: a P(M) aktivistái rendőrségi szalagokat és különböző feliratokat ragasztanak a szerkesztőség ajtajára, mivel Szabó szerint a Magyar Idők szerkesztősége „bűncselekmény helyszíne”, „ott gyilkolták meg a sajtószabadságot”. Ezt a sajtótájékoztatót követően meg is tették.

A Párbeszéd társelnöke arról is beszélt: sajtó hírek alapján úgy tudni, hogy a Magyar Idők a Népszabadság korábbi székházába költözik, tehát még a látszatot se fogják fenntartani – fogalmazott.

A ragasztós akció után Szabó Tímea és a szerkesztőséghez érkező biztonsági emberek között szóváltás alakult ki, ahol egyébként Szabót az egyik, kék pulóveres úr kommunista bérencnek is nevezte, és arról is beszélt: szégyen, hogy Szabó családja előfizetője volt a Népszabadságnak.” (Mandiner) 

Második hír: 

Hírdetés

„Hatalmas Fidesz-fölényt, és hanyatló Jobbikot mért a Tárki

Tágul a kormánypártok és a Jobbik közötti olló a pártpreferenciák tekintetében az elmúlt negyedévben, sőt az előző két év legmagasabb kormánypárti és legalacsonyabb Jobbik-támogatottságát mutatják az októberi adatok – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb kutatásából.

2016 őszén tovább nőtt a Fidesz-KDNP népszerűsége, míg a Jobbiké csökkent az előző negyedévben, olyannyira, hogy szavazótábora lényegében azonos méretű az MSZP táboráéval a teljes népességen belül. A kormánypártok erősödésével a 2014 októberében mért magas szintre emelkedett támogatottságuk, míg a Jobbik gyengülése szintén az elmúlt két év leggyengébb eredményét jelenti – közölte a Tárki. 

Egy szinten a Jobbik és az MSZP

Ami a pontos adatokat illeti, a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP támogatottsága július és október között 30 százalékról 32 százalékra változott, míg a pártválasztók körében 49 százalékról 54 százalékra nőtt.

Eközben a Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül 14 százalékról 10 százalékra, a pártválasztók körében pedig 22 százalékról 17 százalékra csökkent. A szocialista párt tábora lényegileg változatlan: a teljes népesség körében a júliusi 8 százalékot követően októberben 9 százalékon, a pártválasztók körében pedig 13 százalék után 15 százalékon áll.

A többi, kisebb ellenzéki párt támogatottsága októberben is változatlan: a teljes népesség körében a DK 4 százalékon, az LMP 2 százalékon, az Együtt 1 százalékon áll, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot, a pártválasztókon belül pedig a DK 6 százalékot, az LMP 3 százalékot,az Együtt 2 százalékot, a PM pedig 1 százalékot kapna. A baloldali-liberális ellenzék együttes támogatottsága tehát jelentősen meghaladja a Jobbikét.

40 százalék nem tud választani

Mindeközben a pártot nem választók aránya szintén lényegében változatlan: a júliusi 38 százalék után októberben a választók 40 százaléka nem tud választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem mondja meg, hogy melyik pártot választaná.

A személyes kérdezésen alapuló adatfelvétel 2016. október 14-23. között zajlott 1007 fős országos véletlen mintán, ami reprezentálja az ország felnőtt lakosságát.” (Origo) 

Nos, így együtt minden világos. Aki mindig veszít és kilátása sincs a győzelemre, az hisztizik meg ajtókat ragasztgat össze. A győztesek meg haza viszik a serleget.

Hajrá Timó! Ragaszd össze a budiajtót is! 


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »