Két év börtön abortusz kritizálásáért. Franciaországban.

Két év börtön abortusz kritizálásáért. Franciaországban.

LIFESITENEWS

A francia nemzetgyűlés tegnap törvényt fogadott el, amely két évig terjedhető szabadságvesztést és pénzbüntetés kiszabását is lehetővé tesz mindazok ellen, akik „félrevezető információt” terjesztenek az abortuszról.

A törvény mindenek előtt az elektronikus és online formában terjesztett információra vonatkozik, amelynek az a célja, hogy nőket lebeszéljen arról, hogy megszakítsák terhességüket, de a törvény szövege nem csak ezen információterjesztési formákra vonatkozik.

Bárki ellen vád emelhető, aki az abortusz ellen emeli fel szavát.

Hírdetés

/Olvasóimat arra kérem, hogy ne köpjék le a budapesti francia nagykövetet, mert azt a magyar törvények büntetik, és amúgy is ő kedves ember./

Megjegyzés: ez a gondolat szabadságának megfojtását vidáman gyakorló terrorállam tiltja például azt, hogy Párizsban a palesztinok jogai mellett tüntessenek; az ország leghíresebb komikusát, Dieudonnét fellépni sem engedi sehol – miután irtózatos pénzbüntetésekkel sújtották már -, nehogy „antiszemita” kijelentéseket használjon a színpadon.

 

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »