Készül az „élő szereplős” Oroszlánkirály

Készül az „élő szereplős” Oroszlánkirály

Bár továbbra is hihetetlenül hangzik, úgy tűnik, tényleg komolyan gondolják: javában zajlanak az „élő szereplős” Oroszlánkirály előkészületei. A dzsungel könyve rendezőjét, Jon Favreau-t meggyőzte a tavalyi siker, olyannyira, hogy Simbáék szintén általa rendezett története hamarabb a mozikba is kerülhet, mint a dzsungelsztori második része. 

A The Wrap számolt be róla, hogy már az is megvan, kit szerződtettek Zazu madár szerepére. Mufasa hű tanácsadóját az 1994-es animációs filmben Rowan Atkinson szólaltatta meg, a 2019-es remake-ben pedig a brit politikai humorista, John Oliver fogja. Donald Glover kölcsönözheti a hangját Simbának, James Earl Jones pedig Mufasának. Timonra és Pumbára is rátaláltak már Billy Eichner és Seth Rogen képében, és a pletykák szerint még az is elképzelhető, hogy Beyoncé lesz az új Nala. 

A dzsungel könyve után ismét CGI-animációval alkothatják újra az állatokat, bár kérdéses, ez miként fog működni egy olyan történet esetében, amiben semmiféle emberi szereplő nincs. Ezt nagyjából két év múlva tudhatjuk meg: az Oroszlánkirály bemutatóját 2019. július 19-ére tűzték ki. A forgatókönyvért Jeff Nathanson (Féktelenül 2., Terminál) és Irene Mecchi felel majd. Utóbbi az eredeti animációs film forgatókönyvén is dolgozott már.

Az 1994-es rajzfilmben a fontosabb szinkronszerepekben Matthew Broderick (Simba), James Earl Jones (Mufasa), Whoopi Goldberg (Shenzi) és Nathan Lane (Timon) volt megtalálható.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »