Kései igazságtétel

Újabb lépés történt a nacionálkom­munis­ta rémuralom idején elkövetett bűncselekmények megtorlása ügyében azzal, hogy az ügyészség hétfőn négy személy ellen is vádat emelt emberiesség elleni bűncselekmények, valamint azokban való bűnrészesség okán Gheorghe Ursu egykori ellenálló meggyilkolása miatt.

Bár felháborító, hogy az ügy érdemi kivizsgálására és a felelősök megnevezésére több mint harminc évig kellett várni, és ez is csak annak nyomán történhetett meg, hogy Ursu fia több mint két hétig éhségsztrájkolt, mégis nagyon fontos lépésről van szó.

Ezúttal ugyanis nem az történik, ami az egykori kommunista börtönparancsnokok és beosztottaik ügyében, akiket ugyan bíróság elé állítottak és elítéltek, azok felelősségét azonban, akiktől a politikai foglyok fizikai megsemmisítésére vonatkozó parancsokat kapták, nem firtatták.
Most azonban a kommunista titkosrendőrség, a szekuritáté két, Ursu halálában felelősnek vélt egykori tisztje mellett nem csupán a szekuritáté egykori főparancsnoka, hanem egy volt belügyminiszter ellen is vádat emeltek.

Ily módon lehetőség teremtődik arra, hogy ne csupán a beosztottak, a parancsok teljesítői kapják meg méltó büntetésüket, hanem azok is, akik közvetlenül ugyan nem vettek részt a gyilkosságokban, emberek százezreinek megnyomorításában és ellehetetlenítésében, de értelmi szerzőként, a gyilkos rendszer legmagasabb szintű működtetőiként óriási felelősséget viselnek a megtörtént szörnyűségekért.

A még élő felelősök felkutatása és bíróság elé állítása éppen azért fontos, mert a bűncselekmények elkövetése óta már felnőtt egy olyan generáció, amelynek nem volt, vagy alig lehetett közvetlen tapasztalata a kommunizmus rémtetteiről, így hajlamos arra, hogy az akkori időkről szóló elbeszéléseket túlzónak tartsa, és elnézőbb a kommunista eszmékkel szemben, ne adj’ Isten, még szimpatizál is velük. Most azonban ismét felidéződhet, hogy a kommunizmus utópista ideológiának elválaszthatatlan velejárója a terror és az emberi jogok eltiprása, a gyilkosságok. De nem is szükséges ilyen messzire visszamenni: biztató, hogy az 1989-es forradalom idején történt gyilkosságok, illetve az 1990-es bányászjárás ügyében is újraindult a nyomozás, amely a remények szerint vádemelésekkel végződik.

Most már ideje lenne az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott magyarellenes pogrom felelőseit is felkutatni és bíróság elé állítani. Hogy tényleg egyetlen, az ország polgárai ellen az állami szervek és azok irányítói által elkövetett bűncselekmény se maradjon megtorlatlanul.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »