Kerítés alól és fiókból is szabadítottak már ki fejet a tűzoltók

Akár végzetes dráma is kerekedhet azokból az esetekből, amikor meggondolatlanságból vagy vakmerőségből szorult helyzetbe hozzák magukat az emberek. A szerencsés szabadulással végződő történetek gyakran felkerülnek az internetre, hogy eséllyel indulhassanak Az év lúzere címért. Dobogóra várjuk azt a kínai férfit, aki az elromlott mosógépbe próbált bekukucskálni, de a fejét már nem tudta onnan kihúzni. A férfin egy lakótársa, nyilván kiadós nevetés után, szappanos síkosítással igyekezett segíteni, mindhiába. Tűzoltók mentették ki. Idétlenül érezhette magát az a férfi is, aki tetőt tisztított egy hordón állva, ami beszakadt alatta. A vékonydongájúnak nem nevezhető áldozat önerejéből nem tudott szabadulni, segítségért kiabált. A barátok megérkeztek, majd étolajjal akarták bekenni a csőbe került hordólakót.

Szorult helyzetből a magyar katasztrófavédelem történetének lapjain nincs hiány. Hajdu Márton szóvivő tapasztalt tűzoltóktól gyűjtött be egy csokorra való tanulságos sztorit.

„Kapukulcs híján a kerítés alatt próbált bemászni egy férfi egy házhoz, és addig kísérletezett, amíg a feje se előre, se hátra nem moccant. Telefonálni nem tudott volna, az arra járók hívtak bennünket. A tűzoltók hidraulikus berendezésekkel emelték meg a kerítést, hogy a férfi feje kiszabaduljon. Egy másik férfinak szintén nem volt kulcsa, ezért átmászni próbált a kerítésen, de a combja csúnyán fennakadt a díszeken. Neki is a kollégáink segítettek”, idézi a történetet a tűzoltó alezredes.

Az igazi magyar lúzerre azonban bő két éve a rendőrök leltek. Egy 60 éves nő egy erdőberényi házba próbált betörni, de a biztonsági rács és a zárt ajtó közé szorult, ahol két napot töltött, mire rátaláltak. De a besurranás nemcsak hazánkban kockázatos. Kelet-London lakói öt éve emlegetik azt a botcsinálta betörőt, aki hat órán át lógott fenékkel kifelé egy szűk ablakban, mire megvirradt. Tíz tűzoltó félórás munkával tette szabaddá a járatot és a bűnözőt, aki a szabadságát csak a rendőrségi autóig élvezhette.

Londonban nem ritka a hasonló eset: a tűzoltóknak 2010–2013 között 1300-szor kellett kivonulniuk „fogságba került” emberek kiszabadítására. Szülők 18-szor kértek segítséget azért, mert gyerekük a feje beszorult a vécéülőkébe vagy rászorult a fejére a bili, ujjakra szorult gyűrűk miatt 500-szor mehettek segíteni, 79 esetben szexuális játszadozáshoz riasztották őket. De bizarr szituációk előfordulnak Magyarországon is.

„Szabadítottunk már gyűjtőkéményből is, mert egy illuminált állapotú férfi úgy gondolta, jó ötlet volna az építmény tetejéről nézni a tűzijátékot. Beesett, de szerencsére a telefonja nála volt”, mesélte Hajdu.

A gyerekek is bajba kerülnek

Egy YouTube-videóban egy kisfiú feje a vaskorlátba szorult, az apja percekig nem tudott rajta segíteni, mire a kicsi előremenekült, és a testével is átbújt a résen. Egy hároméves kínai gyermek a napfénytetővel játszott, miközben a feje kint volt az autóból, és magára szorította a tetőablakot. Tűzoltók roppantották szét a plexit. Egy falánk ausztrál kisfiú keze a csokiautomatába szorult: a lopásgátló 5,5 órán át tartóztatta. Itthon egy húsz hónapos algyői gyerek keze szorult a ház fala és az ajtó közé a zsanérlécbe. Itt is a lánglovagoknak sikerült kiszabadítaniuk a babát szorult helyzetéből.

A szóvivő arra figyelmeztet, a gyerekek természetes kíváncsisága is veszélyes helyzeteket idézhet elő. Egyszer egy apróság az íróasztal fiókjára volt kíváncsi. Így hát bedugta a fejét, de kivenni már nem tudta. Végül a tűzoltók bontották le róla a faszerkezetet.

A katasztrófavédelem munkatársai olykor egészen abszurd jelenetekben találják magukat, de a tűzoltók kreatív és edzett emberek, érzékeltette Hajdu Márton.

„Kollégáinknak egyszer lenge öltözetű hölgy nyitott ajtót, és a partnerét kellett kiszabadítaniuk, mert az intim játéknak indult együttlétben elveszítették a bilincs kulcsát – meséli a katasztrófavédelem szóvivője. – A gyűrűbe szorult ujjak kiszabadítása ennél valamivel gyakoribb esemény.”

Szerző: Balassa Tamás


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »