Keresztény házakat borítanak lángba az izraeli szélsőségesek

Keresztény házakat borítanak lángba az izraeli szélsőségesek

A jeruzsálemi óváros szomszédságában hajtottak végre újabb gyújtogatást feltételezhetően zsidó szélsőségesek csütörtökre virradó éjjel, egy illegális ciszjordániai telepük felszámolását megbosszulva.

cionista  falfirkász

Ezúttal egy görög ortodox papi szeminárium épületét rongálták meg, kereszténygyűlölő feliratokat festve a falra – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Hírdetés

Az intézmény zuhanyzóját és illemhelyét gyújtották fel, de a tűzoltók rövid idő alatt elfojtották a lángokat és senki sem sérült meg. Az ismeretlen tettesek az egyik falra Jézust gyalázó feliratot festettek, valamint – előző napi, egy ciszjordániai arab falu mecsete elleni támadásukhoz hasonlóan – a “Cion megváltása” kifejezést.

Ez utóbbi kapcsán a Háárec című újság honlapja rámutatott: az izraeli biztonsági erők egy hete Ciszjordániában felszámoltak egy néhány lakókocsiból álló, illegális zsidó telepkezdeményt, amit a szélsőséges telepesek Geulat Cionnak, vagyis Cion megváltásának neveztek el. A jeruzsálemi rendőrség megkezdte a nyomozást az éjszakai gyújtogatók kézre kerítésére.

Nem ez az első akció a jeruzsálemi Óváros melletti Cion-hegy keresztény épületei ellen. A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapjának értesülése szerint két hónappal ezelőtt hasonló akció miatt fogtak el egy 21 éves zsidó fiatalembert. Ő az Elszenderülés templomába hatolt be, ahol kárt tett a berendezésben, a templom őrei azonban elfogták.

Orientalista.hu (Forrás: MTI)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »