Keresztény? És nem mond igazat?

A magát materialista-keresztényként jellemző hétgyermekes családapa vagy egy alternatív univerzumban él, vagy nem erőssége az igazmondás.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely „független” polgármesterjelöltje erős kijelentésekkel kezdte a kampányt. 

1. Facebook bejegyzésében azt írja: két nappal azután, hogy eldöntötte (bár még nem született döntés – írja ugyanabban a posztban), független polgármesterjelöltként indul, kirúgták az állásából. Nyilván politikai okokból, mert itt bizony diktatúra van, kérem. Hírbe hozott munkáltatója, egy multinacionális vállalat magyarországi leányvállalata újságírói megkeresésre hivatalos közleményt adott ki, ami elég más megvilágításba helyezi a történteket. A cég azt írja, hogy minden döntését üzleti és szakmai szempontok alapján hozza meg, ez vonatkozik a munkaviszony létesítésére, vagy éppen megszüntetésére is és pontosan ennek megfelelően járt el Márki-Zay esetében is. Vele kapcsolatban a gazdasági racionalitást, a szakmai tudást, az emberi hozzáállást és a teljesítményt értékelték, majd hozták meg azt a döntést, hogy megszüntetik a munkaviszonyát. Az időpontok sem stimmelnek. A munkaviszonyának megszüntetésére vonatkozó döntés igazolhatóan 2017 októberében született meg. Ebben az időszakban Hódmezővásárhely polgármesteri tisztségét még Almási István Úr töltötte be. Tehát a multicég már októberben tudta, hogy Almási István polgármester novemberben meg fog halni, időközi választást írnak ki, amelyen Márki-Zay úr „független” jelöltként elindul, ezért még idejében megszabadultak tőle. Logikus.

2. Márki-Zay úr szavahihetőségét még jobban mutatja egy következő Facebook bejegyzése, amiben arról panaszkodik, hogy polgármester-jelöltségének bejelentése napján (ami ugyan saját bevallása szerint már hetek óta ismert volt) új térfigyelő kamerákat szereltek fel csendes kis utcájuk sarkán. A hatalom célja ezzel nyilván nem lehetett más, mint az, hogy őt és barátait szemmel tartsa (bár a szóban forgó sarokról több bolt és egy forgalmas utca is jól belátható). Az ellenzéki lakájmédia persze kritikátlanul átvette a közlést, a kommentekben jött a szokásos Rákosi-Hitler-legrosszabbidők. A probléma ezzel csak az, hogy a Közbeszerzési Hatóság oldalán nyilvánosan elérhető dokumentumokban egyértelműen kiderül, hogy a város már 2017 február elején megkötötte a szerződést a kamerák telepítésére, ez a szerződés pedig tartalmazza az érintett utcában történő kamera telepítését is. (A szerződést azóta egyszer módosították, 2017. október 10-én, ez is ellenőrizhető a Közbeszerzési Értesítő 2017. november 2-i számában). A kamerarendszer ráadásul – amint az Cseri Tamás helyi önkormányzati képviselő közléséből kiderül – egyértelműen indokolt a helyi közbiztonság szempontjából. Idézzük: „Vásárhelyen 7 éve jelentek meg a térfigyelő kamerák, ekkor a városunkban elkövetett bűncselekmények száma – mindent összevetve – durván 2500 volt. Most, miután közel 350 kamera vigyázza biztonságunk, nagyjából 1000 az évi össz. bűncselekmény szám, tehát kevesebb mint a fele a 2010-es adatnak.” A „független” polgármesterjelöltet tehát ismét sikerült ordas hazugságon jókora füllentésen érni.

3. A HírTV-ben, Kálmán Olga műsorában pedig a magát „materialista-keresztényként” jellemző polgármesterjelölt már a „rendszeresen bérmálkozó” Gyurcsány Ferencet idéző demagógiával arról beszélt, hogy a városban tombol a diktatúra, az emberek nem merik lájkolni a Facebook-bejegyzéseit, mert félnek, hogy őket is kirágjúk az állásukból, a gyerekeiket pedig az iskolából (sic!). Bizony, nem könnyű az élet Orbanisztában.

„Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

Hojdák Gergely


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »