Képmutatás-e a keresztény politika?

Képmutatás-e a keresztény politika?

Igazából Európa és Magyarország sosem volt keresztény – hangzik el gyakran, utalva arra, hogy talán csak kirakatkeresztények voltunk évszázadokon át az egyház nyomása alatt, de ténylegesen megélt hitük mindig csak keveseknek volt. Egy másik álláspont: Európában még az ateista is keresztény képviselői azzal nyugtatják magukat, hogy a kereszténység annyira átitatta a kultúrát és civilizációt, hogy képtelenség megszabadulni tőle véglegesen.

Mindkettő féligazság. Az első bizonyíthatatlan. Ki lát bele az egykori halandók lelkébe? Sőt: irodalmi-történelmi forrásaink inkább az ellenkezőjét támasztják alá. Lehet, hogy az európai évszázadok társadalmai nem úgy hittek, ahogy ma azt hitelesnek tartjuk, nem biztos, hogy volt mély, személyes istenkapcsolata például az emberek többségének, de hogy magától értetődően keresztény módon látták a világot (főleg vidéken keveredve némi mitikus-mágikus maradvánnyal), az biztosan kijelenthető. A vendée-i parasztok lázadása a francia forradalom ellen azt is megmutatja, hogy igenis sokaknak személyes hitük volt.

A második állítással két gond van: ha Európa „úgyis” keresztény, akkor felesleges megpróbálni megvédeni a kereszténységet a támadásoktól. Hiszen elkerülhetetlenül van valami keresztény mag, amely megmarad, akarjuk vagy sem. Másrészt természetesen igaz a kereszténységgel mélyen átitatott történelem és kultúra léte, ám a szekularizáció lényege éppen az, hogy megtisztítja a társadalmat és a kultúrát, de főleg a közéletet a közvetlen vallási kapcsolatoktól.

Vegyük az iskolai keresztekről szóló vitát! Ha úgy érvelünk – mint arra Koltay András rámutat legújabb, A vallások, az állam és a szólás szabadsága című kötetében –, ahogyan tette az olasz állam, hogy a kereszt ott kulturális jelkép is, ugyan igazat mondunk, mert a kereszt sok más jelképhez hasonlatosan többrétegű jelentéssel, pontosabban jelentésekkel bír. De mégis épp a keresztény szemszögből legfontosabb jelentését fogjuk ignorálni, ráadásul épp azt, amelyik nélkül a többi jelentésréteg sem létezne: nevezetesen hogy vallási jelképről beszélünk, Krisztus kereszthalálának, a kereszténység számára központi fontosságú eseménynek a konkrét „tárgyáról” és szimbólumáról, amely nélkül értelmetlen a kereszténység (ha Krisztus nem halt meg és nem támadt fel, akkor a kereszténység csak felesleges máz valami intézményen). A keresztény jelkép védelmében felhozott érvelés tehát paradox módon a szekularizációt is előrelendíti, és úgy hangzik, mintha csak fű alatt, titokban, underground módon lehetne kereszténynek lenni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »