Kényelmes elõnnyel fogja nyerni a választásokat a PSD a képviselõház elnöke szerint

Florin Iordache képviselőházi elnök biztos benne, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyeri a december 11-ei parlamenti választásokat, és nevesítheti a következő miniszterelnököt – erről Szatmárnémetiben beszélt a PSD Olt megyei képviselőjelölti listájának első helyén álló Iordache.

“A december 11-e sajnos elég kései dátum a választások megszervezésére, de hiszem, hogy az év elejéig kinevezzük a képviselőház és a szenátus vezetőségét, majd a Klaus Johannis államelnökkel való tárgyalások után a PSD kijelöli a következő miniszterelnököt. Nem tartok semmitől, mert láttam Bihar megyében is, Máramaros megyében is, és Szatmár megyében is, hogy a PSD kényelmes eredménnyel fog nyerni, ugyanis jó jelöltjeink vannak, mind helyi emberek. Láthatták, hogy itt Szatmárnémetiben is helybélieket indítottunk, akik ismerik a helyi viszonyokat, nem importáltunk jelölteket Bukarestből különböző szövetségek és kapcsolatok révén” – nyilatkozta Iordache egy sajtótájékoztatón.

Véleménye szerint a PSD-szimpátiahullám Szatmár megyét is elérte, a jelölteknek pedig meg kell győzniük a választókat arról, hogy az alakulat választási programja megoldást kínál problémáikra. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »