Kelemen: partner leszek a nőkkel szembeni előítéletek felszámolásában

http://itthon.transindex.ro/?hir=432662016. június 25. Küldöttgyűlést tartott Kolozsváron az RMDSZ Nőszervezete, amelyen az elmúlt félév történéseit és a választásokat értékelték ki. Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke köszöntő beszédét követően Kelemen Hunor szövetségi elnök tartott beszédet. Köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt időszakban szerepet vállaltak a választásokban, akár jelöltként, akár más módon hozzájárulva az RMDSZ munkájához. Biró Rozália megnyitja a küldöttgyűlést Fotó: Banga Előd-Ernő
Elmondta, tagadhatatlan, hogy léteznek a politikai pályára vállalkozó nőkkel szembeni előítéletek. “Nehéz azt a férfitársadalomban kialakult falat áttörni, ami évszázadokon keresztül alakult ki, de ahol erőteljesen léptek fel a nők, ott inkább elfogadták őket. Általuk bebizonyosodott, hogy igenis, van helyük a nőknek a politikai pályán” – mondta. Beszámolt arról, hogy a június 5-i választásokat követően milyen tisztségeket szerzett meg az RMDSZ. Elmondta, 196 polgármesteri tisztséget szerzett a szövetség. Külön kiemelte Brassót – mind a város, mind a megye nagyon jól szerepelt a választásokon, az ottani szervezet hatékonyan tudta mozgósítani az embereket. Sikerül kialkudni a megyeszékhelyen egy alpolgármesteri tisztséget, amit legalább egy évszázada nem töltött be magyar ember. A megyei tanácsban is van alelnök, ráadásul nő – mondta Kelemen. Nők és politika Kelemen elmondta, több női tanácsos van, mint eddig, de ha az arányokat nézzük, már nem olyan biztató a kép. Hozzátette, partner lesz abban, hogy a nőkkel szembeni rossz mentalitás megváltozzon. “Közös feladat, hogy ezen a beidegződésen változtassunk” – mondta. A Brexit is szóba került Kelemen szerint eleve rossz döntés volt egy olyan népszavazást kiprovokálni, amelynek borítékolható volt az eredménye a 2008-2009-es gazdasági válság miatt. A populizmus nyert, ennek eredményeként hozták meg a britek azt a döntést, hogy kilépnek az EU-ból. Felhívta a figyelmet arra, hogy a britek kilépését követően komoly reform végrehajtása várható az Európai Unióban. Együtt kell tovább menni, hiszen külön-külön egyik állam sem boldogulna akkor, amikor a globális versenyben kell eredményeket felmutatni, sem Kínával, sem Oroszországgal, sem az Egyesült Államokkal szemben. “Az EU egy sikeres konstrukció, a korrekciókat végre kell hajtani, és úgy kell felkészülni erre a reformra, hogy nekünk is legyen szavunk a folyamat alakításában” – mondta Kelemen. Hozzátette, Romániának 2019-ben kellett volna átvennie az EU elnökségét, most a britek kilépésével, akik megelőztek volna az elnöklési sorrendben, egy fél évvel korábban fogja átvenni azt, amely akkora kihívás, amelyre az ország jelenleg nincs felkészülve. “A mi szempontunkból az lenne a jó, ha az RMDSZ ott lenne, amikor ezt a fél éves elnökséget Románia végigviszi” – mondta az RMDSZ elnöke. Parlamenti választások Elmondta, a parlamenti képviseletben az RMDSZ áll a legrosszabbul a nemek arányának tekintetében, a felsőházban egyetlen nő tagja van a frakciónak, Biró Rozália szenátor személyében. Éppen ezért figyelmet kell fordítani arra, hogy az őszi parlamenti választásokat követően javuljon a helyzet. Elmondta, ő azt szeretné, ha az RMDSZ törvényhozói körében fele-fele arányban lennének jelen nők és férfiak, azonban ez az őszi parlamenti választásokon aligha fog megtörténni. Ugyanakkor hangsúlyozta, a nemi arány javítása nem mehet a szakértelem kárára. “Nem elég férfinak lenni és nem érteni semmihez, ugyanez igaz a nőkre is” – mondta arra utalva, hogy a parlamenti szakbizottságokban zajló munka megköveteli, hogy a törvényhozó értsen az illető területhez. Az RMDSZ 18-19 képviselőre és 8-9 szenátorra számít. Kelemen értékelése szerint ha a helyhatósági választási eredmény a román pártok esetében megismételődik, akkor az RMDSZ nagyon nehéz helyzetben lesz. Feltételezhető, hogy a PSD megnyeri a választásokat, még ha nem is lesz kétharmados többsége. A parlamenti választásokra való felkészülés hamarosan elkezdődik, hiszen október 20-ig 180-190 ezer aláírást kell összegyűjteni, és addigra már a jelöltlistákat is véglegesíteni kell. Kelemen Hunor beszédét követően a küldöttgyűlés zártkörű kiértékelővel, valamint a szervezet tevékenységi beszámolójának, illetve a tervezett programoknak az átbeszélésével folytatódott.


Forrás:polgarno.blogspot.com
Tovább a cikkre »