Kedden állítják bíróság elé a Kiskunhalason fegyveres őrre támadó makrancos migránst

Gyorsított eljárásban, kedden állítják bíróság elé azt a 27 éves algériai férfit, aki egy fegyveres őrre támadt a kiskunhalasi őrzött fogadóközpontban még június elején – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész.

Nánási László tájékoztatása szerint hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolják a migránst.

Úgy folytatta: a férfit korábban a Szegedi és a Kiskunhalasi Járásbíróság is jogerősen kiutasította Magyarországról határzár tiltott átlépésének bűntette és garázdaság bűntette miatt. A kiutasítás végrehajtása érdekében Kiskunhalason őrizték.

Június 9-én a rendőrkapitányságra akarták előállítani a migránst, meg is bilincselték, de kirángatta kezét a bilincsből – írta a főügyész.

A rendőröknek segített egy hivatalos személynek minősülő fegyveres biztonsági őr is. A vádlott ellene fordult, megrúgta a jobb combját, az őr azonban nem sérült meg.

Ezt követően a férfi a rendőrautó első rendszámtábláját is lerúgta, majd – miután sikerült beszállítani a járműbe – annak ajtaját szintén rugdosta belülről. Végül csak gázspray használatával tudták megfékezni.

A migráns mintegy négyezer forintos kárt okozott a szolgálati gépkocsiban, emiatt külön szabálysértési eljárás is indult ellene – olvasható a közleményben.

(MTI)

Előzmény: Fegyveres őrre támadt egy bevándorlóbűnöző Kiskunhalason


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »