Kávészünet – a jobbikos képviselő csak a földbáró hűlt helyét találta

Kávészünet – a jobbikos képviselő csak a földbáró hűlt helyét találta

Kedden az is kiderült, hogy azért sem Mészáros Lőrinc (gázszerelő, futballklub-tulajdonos, polgármester, kérges tenyerű gazda, ingatlanvállalkozó), sem pedig Bitay Márton Örs földügyekért felelős államtitkár sem törzsvendég a Four Seasons Hotel (Gresham-palota) kávézójában. Vagy mindez a véletlen műve?

Magyar Zoltán, a jobbik agrárpolitikusa kedden azzal a céllal tartott sajtótájékoztatót a luxuskávézó előtt, hogy hátha összefut ő is összefut a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárával.

Mint ismert, a nol.hu stábja a múlt héten lencse végre kapta a két politikust, amint egy kávé mellett beszélgetnek. Amikor az újságírók szembesítették őket ezzel, mindezt a véletlen számlájára írták (nem a kávét, hanem a találkozót), majd Bitay azzal tette hétköznapibbá az esetet, hogy ők csak a fociról beszélgettek. Sőt, a tárca

„A Földművelésügyi Minisztérium a továbbiakban nem kívánja kommentálni, hogy a sajtó szerint ki, kivel kávézik, hol, és mikor”

címmel egy közleményt is kiadott.

Emlékezetes, hogy talán csak a szocializmusban szurkoltak annyira a Vasas sikeréért, mint ahogy azt a múlt hétvégén tapasztalni lehetett hazánkban.

Magyar Zoltán is elismerte, hogy bár fontos téma hazánkban a futball, de azt Magyarországon senki sem veszi be az államtitkárnak, hogy valóban a hétvégi meccsekről tárgyalt Mészáros Lőrinccel.

A jobbikos politikus egyébiránt csalódottságának is hangot adott, hiszen konkrét kérdésekkel készült a korai délutáni kávészünetre.

Egy kávé mellett

Kíváncsi lett volna arra, hogy vajon Mészáros Lőrinc rokonságából, baráti köréből van-e még bárki, aki nem szerzett 300 hektár állami földet, míg Bitay Márton Örstől azt kérdezte volna, hogy miért nem állítják le akkor a földárveréseket, amikor jól látható módon olyan emberek nulláznak le egész térségeket, mint akivel a luxuskávézóban véletlenül találkozott. (Jellemző, hogy Fejér megyében 17 földvásárló együttesen 2730 hektárhoz jutott hozzá, az eladott földek egyharmadához).

„Úgy gondolom, hogy egy demokráciában eleve aggályos, hogy a földügyekért felelős államtitkár békésen kávézgat azzal az emberrel, aki ennek a földárverésnek a legnagyobb nyertese” – hangsúlyozta a legerősebb ellenzéki párt szakpolitikusa.

A Jobbik újfent felszólította az Orbán-kormányt, hagyjanak fel a földárverésekkel, Magyar Zoltán, ezután arra emlékeztetett:

„a szerződéseket legkésőbb egy kormányváltás során úgyis felül fogjuk vizsgálni, és visszaszerezzük a magyar emberek tulajdonát”.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »